Első díjazottunk Lippai Marci, aki nem rég a Dolomitokat vette célba barátaival. Az 580 kilométeres távot nettó 25 óra alatt teljesítették, és igen, tudjuk, hogy a szintkülönbség érdekel, de ezt hagyjuk, hogy ő árulja el.
Mióta kerékpározol? Miért ezt a sportot választottad?
Gyerekkoromban nem sportoltam szinte semmit, lógtam a tesi órákról, tipikus kocka voltam. 2015-ben 21 évesen kezdtem komolyabban biciklizni, amikor az egyetemen hirdettek egy bringás kilométergyűjtő kihívást, amin vásárlási utalványt lehetett nyerni és eleinte ez motivált.
Apukám közben már pár évvel korábban elkezdett komolyan országútizni (évi 10e km-t megtesz), tőle kértem kölcsön a bringát, hogy gyorsabban gyűljenek a kilométerek. Egész jó állóképességet építettek ezek a rendszeres tekerések, így elkezdtem eljárni a szerda hajnali Coffee Ride-ra, ahol azt vettem észre, hogy simán bírom az erősebb tempót és egyeseknél gyorsabb is vagyok. Ez ösztönzött arra, hogy versenyeken is elinduljak, ahol egész ígéretes eredményeket értem el. Úgy gondoltam, csak ki kéne próbálni, mit lehet kihozni ebből a tehetségemből és azóta is rendszeresen edzek és versenyekre is járok.
„Beleszerettem a sebességbe, a szabadságba, hogy például 4 óra alatt le tudok tekerni a Balatonra. A versenyzésben pedig megtetszett a taktikázás, az, hogy nemcsak tiszta erő számít, hanem figyelni kell sok tényezőre, és ki lehet játszani az ellenfeleket.”
Lippai Marci
Milyen biciklin/bicikliken tekersz?
Öt biciklim van:
1. BMC Timemachine TMR02: a fő országútim, ebbe megy a legtöbb kilométer, ezzel mentem a Dolomitokban is. Nem kifejezetten könnyű, de az aero váz nagyon szép és nagyon gyorsnak érződik. És benne van a nevében, hogy időgép, az menő!
2. Blue Triad EX: ez a nevét meghazudtoló sárga időfutam biciklim, nagyrészt versenyekre és TT specifikus edzésekre és 40 km/h feletti közlekedésre használom.
3. Cube Cross Race: kantifékes cyclocross bicikli, Pelikán Jani több országos bajnoki címet szerzett vele, mielőtt megvettem tőle. Ezzel megyek gravelezni, olyan utakra, ahol nincs forgalom, csak a nyugodt természet.
4. Skarpea monti: a gyerekkori biciklim, sajnos nem használom mostanában.
5. Paloma városi cirkáló: egy ronda, lila acélvázas trekking budapesti közlekedésre, amit sehol sem akarnak ellopni.
Melyik teljesítményedre vagy a legbüszkébb?
A verseny győzelmeimre!
2018-ban a Hungaroringen nyertem meg a 24 körös futamot, úgy, hogy 8 kört szöktem egyedül. 2019-ben Bárdudvarnokon volt egy 70 km-es mezőnyverseny, ahol áprilisban 5 fok volt és zuhogott végig az eső, ilyen körülmények között az utolsó pár kilométeren elszökve sikerült nyernem pár másodperc előnnyel.
Idén pedig a Balaton Bike Derby túra solo kategóriájában indultam, ahol önellátóan kellett megtenni 360 kilométert a Balaton körül, nem csak aszfalton, de terepen is. Nem gondoltam volna, hogy ilyen távot egybe le tudok tekerni, és nem is sikerült, mert 320-nál dupla defektet kaptam, de elégedett voltam magammal, hogy a 16 óra nyeregben töltött idő sem volt túl megterhelő számomra.
Mesélj az egyhetes Dolomit-túrádról, amit éremmel jutalmaztunk! Miért választottátok úticélként?
580 km táv, 14 800 m szint, 25 óra nettó menetidő.
Nyolc fős baráti társaság tagjaként vágtam neki a Dolomitoknak. Jakab barátom már évek óta rendszeresen jár ki és szervez túrákat ide, úgy ismeri a környéket, mint a tenyerét. Én ezelőtt nem tekertem Olaszországban, csak síelések alkalmával csodáltam meg a tájat. Mióta elkezdtem biciklizni már nagyon vágytam, hogy ilyen hegyeket mászhassak, és nézhessem a kilátást. Az is izgalmas volt, hogy olyan utakon fogunk tekerni, ahol a Giro is ment.
Hogyan készültél fel a kihívásra?
Én egész évben készülök versenyekre, de azért kicsit hozzászoktattam a lábaim az emelkedőkhöz a Pilisben. Például egyszer 35 fokban felmentem Dobogókőre, és volt egy 5 órás edzésem, amikor Visegrád és más irányok felől is másztam. Néhányszor elmentem a csobánkai emelkedőre is, mert figyelmeztettek, hogy kint nagyon sokat fogunk meredeken szenvedni.
Mik voltak a legjobb élmények és mik a nehézségek?
Nagyszerű kint tekerni, mert kifogástalanok az utak, kicsi a forgalom és toleránsak az autósok. Jó volt látni, hogy milyen sokan bicikliznek, és az sem rossz érzés, hogy előzgetni kellett őket. Engem nem sokan hagytak le, egyszer egy World Tour versenyző hagyott állva, de azt nem is bántam. A magaslati levegő miatt mérhetően alacsonyabb volt a teljesítményem. Kicsit zavart, hogy nem jönnek azok a számok, mint itthon.
Egy gyalogtúrázós pihenőnap kivételével, minden nap mentünk egy kb. 80 km-es kört, benne 2-3 nagyobb hágóval. Fantasztikusan hangulatos volt mászni a szerpentineken, ritmusosan lehetett rajtuk haladni, csodás volt a kilátás. Fent mindig összevártuk egymást: megvitattuk, hogy ki mennyire van ki, mennyit szenvedett és mi van még hátra. Aztán kiélveztük a kanyargós lejtmeneteket.
A legdurvább emelkedő a Tre Cime volt, ami az utolsó 3 kilométeren keresztül átlag 12%-os. Nem könnyítette meg a dolgomat, hogy klasszikus 53-39-es hajtóművem van, és 50-es pedálfordulattal kellett végig erőlködnöm.
„Közben elgondolkodtam azon, hogy meg kellene állni pihenni, vagy valahogy könnyíteni a helyzeten, de igazából nem volt semmi kiút. Csak szenvedtem, és tudtam, hogy valamikor egyszer a tetejére érek.”
Folyton azon gondolkodtam, hogy már ez a kanyar lesz az utolsó vagy van még?
Milyen helyszínek állnak még a bringás bakancslistádon?
Rengeteg helyre szívesen elmennék. A közeljövőben autót tervezek venni, hogy egy csomó európai úticélt meglátogathassak. Olyan legendás helyeket, mint a Stelvio, Zoncolan, Ventoux mindenképp meg szeretnék nézni. Illetve egyszer jó lenne télen edzőtáborozni valami melegebb éghajlaton, például Tenerifén.
Nagyon köszönjük Marcinak a beszélgetést! Strava profilját itt érhetitek el, érdemes követni, tényleg hihetetlen utakat tölt fel! Ha pedig úgy gondolod, a te teljesítményed is inspirálhat másokat, csatlakozz a We Love Cycling Magyarország Strava klubjához és rögzítsd az útjaidat (ha már tag vagy, akkor csak így tovább)! Figyelni fogunk! Hamarosan gazdára talál a következő WLC HERO érem is!
