Álmos például szeret biciklizni, itt meg még ráadásul fizetnek is érte. Ő három éve dolgozik a Hajtás Pajtásnál, a 26 éve működő cég a legrégebbi szereplő a hazai piacon, jelenleg nagyjából harminc teljes állású futárral dolgoznak. A többség huszonéves, sokan dolgoznak egyetem mellett, de Álmos már látott olyat is, aki ki akart szakadni az irodai munkából, felmondott, majd pár évre beállt futárnak.
Lehet valami a kalandvágy dologban, hiszen van, aki a munkahelyén azért vesz ki szabadságot, hogy tekerhessen pár napot beugrósként, és persze sokaknak a pénz kell. A munka pedig kemény, egy olyan nap, amikor csak 60 kilométer jön össze, gyengének számít, az átlag inkább 90-95 kilométer, és gyakori a 100 kilométer feletti táv nap végén. Heti öt napon át, nyolc órában, időjárástól függetlenül. A legtöbben 2-3 évig csinálják, de a szakma már látott olyan futárt is, aki 20 év után tette le a bringát.
Sokáig nem értettem, hogy például a motoros futárok mellett hogy tud megmaradni a bringás szállítás, hiszen a motor is fürge, ráadásul nem fárad. Álmos szerint a motor azért nem fér el olyan könnyen, mint a bringa, ő is szokott olyan helyzetbe futni, ahol már nem fér el a sorok között a beragadt motoros miatt. A bringa kormánya többnyire nem szélesebb a bringás vállánál, így a kocsisorok közti átfűzés sokkal könnyebb.
Meg persze olcsóbb, ahogy ő fogalmaz, a bringás nem benzinnel, hanem sonkás szendviccsel működik, ami komoly szempont. A bringa megvétele, karbantartása lényegesen kevesebbe kerül, mint egy motoré, ráadásul jogosítvány sem kell hozzá. Álmos egy Bianchi országútit alakított át, agyváltót és dobféket használ. Ezek előnye, hogy alig igényelnek karbantartást, hiszen zártak, így az időjárás sem befolyásolja a működésüket. Van, aki a hagyományos váltó- és fékrendszerekben hisz, és örökhajtós (fixi) felhasználók is akadnak. A lényeg persze nem az, hogy a legmodernebb technika legyen a futár alatt, sokkal inkább a megbízhatóság és az olcsó fenntarthatóság számít.
Álmos egyetlen bánata, hogy a mostani bringája nehéz, 13 kiló, miközben a versenyzésre használt bringája alig 9 kiló. Sokan a sport felől érkeznek a futár világba, ő pont fordítva volt: a munka miatt kapott kedvet a versenyzéshez. Munka során is azokat a köröket szereti, ahol hosszabb távon tekerhet: a várost zónákra osztja a cég, a bérezés teljesítmény-alapú, így vállalt fuvaroktól függ a fizetés. Havi nettó 150 ezer forinttól indulnak a fizetések, de cégenként változnak a viszonyok. Álmos például egyéb juttatásokat is kap a cégtől, mint szerviz, sisak, vagy téli ruházat.
Utóbbi tényleg fontos, hiszen az ízületek védelmén rengeteg múlik a hideg idő beálltával. A kézfej és a térd óvása a leglényegesebb, megfelelő ruházattal sok fájdalom úszható meg. A folyamatos fizikai terhelés miatt az evésre is figyelni kell, ez főleg a hajtósabb napokon nehézkes, hiszen menet közben kell valahogy bevinni az energiát. A hátizsák Ortlieb gyártmányú, nagyjából 10 kilóig terhelik, hol boríték van benne, hol cipős doboz, gyakran papírok. Rengetegen ragaszkodnak a papíron aláírt szerződésekhez, ezt e-mailben egyszerűen nem lehet megoldani. Ami nem fér fel a bringás hátára, arra ott a cargo bike erősített, teherszállításra tervezett vázzal.
És a baleset nagyjából elkerülhetetlen, hiszen azzal, aki ekkora távokat, ilyen sűrűn teker, már csak a nagy számok törvénye miatt is megtörténik a baj. Ez sajnos benne van, ha nem is más közlekedő hibájából, egy elcsúszás bármikor előfordulhat.
Ki kalandvágyból, ki szükségből, de a kemény munka ellenére sokan állnak futárnak, és a munkának még jó darabig lesz felvevőpiaca. Álmost szerint addig szükség lesz a szállítás egyszerű, gyors, és olcsó módjára, amíg a drónok át nem veszik munkát. És az még nem most lesz.
