A főváros forgalmasabb terein, például a Deákon vagy a Móriczon járkálva gyakran látni srácokat szögletes tereptárgyak körül egykeréken pattogni. A buszra, villamosra várva az ember aggodalommal vegyes ámulattal nézi őket, amint feszes fékcsikorgásokkal kísérve korlátok és trafóházak között ugrándoznak elnyújtott mozdulatokkal. Persze ebben a kerékagyzsibbasztó hidegben még nem kerülnek elő az összelapított BMX-re emlékeztető, jobbára nyereg nélkül szerelt bringák, ehavi Aranyvilla díjasunk apropóján mégis a triál kerül figyelmünk középpontjába. A szakág legkiemelkedőbb hazai képviselőjével, Hegedűs „Hege” Lászlóval beszélgettünk hajmeresztő mutatványairól, karrierjéről és terveiről.
Bár mostanra úgy tűnik, mintha a triálozáson kívül mást se csináltál volna születésedtől fogva, mi volt mégis az első élményed kétkerekű járművel?
Az első élményem nem is a kétkerekűekhez, sokkal inkább a kis háromkerekű biciklihez köthető. A szüleim elmondása szerint vérprofin kerülgettem a szoba közepén található asztalt és székeket. Hosszú éveken keresztül görkorcsolyáztam, de volt BMX-em és gördeszkám is. Én csak arra emlékszem, hogy imádtam gurulni és minden nap tekerni szerettem volna. 13 éves koromban viszont megláttam, hogy létezik a triál szakág. Akkor éreztem azt, hogy semmi mást nem szeretnék csinálni.
Tehát a puszta látvány is elegendő volt a szerelemhez…
Az egész sportnak van egy különleges varázsa. Amikor először voltam egy triál versenyen, leültem egy padra, és 6 órán keresztül mozdulatlanul bámultam, hogy mennyire ügyesek ezek a srácok. Szerettem volna én is úgy kezelni a bringát, ahogyan ők! Nem beszélve arról, amikor először láthattam egy igazi triál biciklit hatalmas ballonos hátsó kerékkel. Több mint 16 éve volt, de annyira bennem él a kép, hogy még ma is le tudnám rajzolni.
Az megvan, hogy már jó ideje „úgy kezeled a bringát, ahogyan ők”, de milyen út vezetett a profi karrierig?
Az, hogy profi sportolóvá szeretnék válni, egyáltalán nem volt tudatos az elején. Csak triáloztam, mert imádtam csinálni. Később elindultam az első versenyemen, ahol kezdő kategóriában a 24 indulóból a 21. helyen végeztem. Akkor kitűztem célként, hogy szeretnék kezdőben dobogós lenni. Ezt el is értem viszonylag hamar. Ezután haladó kategóriában versenyeztem, ahol nagyon erős mezőny volt. Egy év alatt felzárkóztam, a következő évben pedig bajnok lettem. Ezt követte az elit kategória, ami már hatalmas kihívás volt. A második elit kategóriás évemben pedig sikerült az, ami hatalmas motivációt adott. Megnyertem az Országos Bajnokságot.
De nem csak az ország határain belül voltál eredményes... Van ennek ellenére hiányérzeted a megszerzett díjakat tekintve?
Amire a lebüszkébb vagyok, az a Svájci Világkupa futam, ahol a 4. helyen végeztem, az EB 4. helyezésem, a VB 8. helyezésem és a Guinness Világrekordok, amik szintén óriási mentális harcok voltak. Nagyon szerettem volna a dobogó valamelyik fokán állni egy világversenyen, de erről minden alkalommal egy helyezéssel csúsztam le. Ám nem vagyok elégedetlen, mert úgy érzem, hogy az itthoni lehetőségekből és magamból is kihoztam, amit ki tudtam hozni.
Ugyanezzel a vehemenciával mentél neki a 179,5 cm magasságú londoni világrekord-kísérletednek is.
Ez több, mint 16 év edzés eredménye. Vannak olyan ugrások, amikben még kiemelkedőbb vagyok, mint a többiben, ezért szerettem volna hivatalossá tenni! Ez az ugrás pedig olyan nekem, mintha erre születtem volna.
Pedig elsőre nem sikerült. Mit éreztél akkor?
Átfutott az agyamon, hogy ha nem sikerül, akkor mekkora csalódást okoznék mindenkinek, aki figyelemmel követte ezt az eseményt. Nem a nézőkre gondolok, hanem azokra az emberekre, akik rendszeresen velem vannak, és drukkolnak nekem otthonról. Szóval akkor nagyon rosszul éreztem magam, de ki kellett zárni ezt és csak arra a pillanatra koncentrálni. Csak így sikerülhetett másodjára.
Gyanús, hogy nem ez volt karriered során az egyetlen nehéz pillanat. Mi volt a legnagyobb bukás, amivel kénytelen voltál szembesülni, akár sérülés, akár versenyeredmény szintjén értve?
Az Andorrában megrendezett világbajnokságon, a versenyt megelőző órában nagyon beborult az idő. Én bementem egy boltba és vettem egy-két dolgot. A pultnál 6,66 EUR-t fizettem, ami nem jó “ómen“. Amint elkezdtem a verseny első pályáját, hatalmas eső kapott el. A pálya közepére érve végig kellett gurulnom három méter magasban egy fagerendán. Amint a végére értem, ki kellett állnom hátsó kerékre, és a következő pillanatban már hátrafelé zuhantam három méter magasból, a bringa pedig rám. Óriásit buktam, és ez után nem tudtam felemelni a bal kezem, nemhogy triálozni vele. Mindenesetre végigküzdöttem magam a versenyen, és csodával határos módon a 13. helyet szereztem meg.
Az ilyen veszélyes helyzetek következtében általában számot vet az ember, hogyan tovább, hány éve van még a sportágban…
Nagyon remélem, hogy még 40 évesen is a pedálon fogok állni. Sőt! Egészen addig szeretném ezt csinálni, amíg élvezettel tölt el! Emellett a Hegeshow triál és extrém sport bemutatókkal és a Yourgames csapatunk óriási eszközeivel foglalkozom. Mind a két részt én építem, ezért rengeteget dolgozom online, sokat olvasok és fejlesztem magam, hogy az élet más területein is jobb lehessek. Vállalkozó szelleműnek tartom magam, és szeretek a rendezvények területén mozogni! Ha tehetem, akkor ebben a szegmensben maradok majd.
A Hegeshow-ról még nem is meséltél!
Nagyon szerettem volna olyan dolgot kitalálni, ami közel áll hozzám, ami megmutatja a sportunk hihetetlen látványát, és ami összeköti az embereket az extrém világunkkal! Azt hiszem, hogy a Hegeshow-nál kézenfekvőbb dolgot nem is tudtam volna találni az életemben. Egyszerűen imádom csinálni, és szerencsésnek tartom magam, hogy abból élhetek, amit a legjobban szeretek! Ezenkívül nagyon szeretném a MyLine videó szériákat folytatni, mert motiválnak az új és nagy kihívást jelentő ötletek! Emellett pedig szeretnék idők fordítani a fiatalokra és utat mutatni nekik, hogyan válhatnak triálossá!
Te találtál ki új figurákat a következő generációnak? Lesz olyan, hogy a fiatalok megpróbálnak majd ugrani egy „Hegét”?
Haha! Ez még eszembe sem jutott! Azt hiszem, itt az ideje kitalálni valamit!
Végezetül, mit üzensz annak, aki belevágna a triálozásba?
Hogy egy nagyon értékes és élvezetes sportra találtál! Azt javaslom, hogy legyél kitartó, mert a jó dolgokat nem azonnal kapjuk meg az élettől, így a nehéz dolgokat sem azonnal tanuljuk meg. Nagyon szívesen segítek megtanítani az alapokat és átadni a tudásom. Nyugodtan vedd fel a kapcsolatot velem, mert We Love Cycling! 😉
