Még ha lehetetlen feladatnak is tűnik ebben a felgyorsult és instabil világban, ezt a fajta elmetisztítást időnként el kell végeznem. A probléma viszont az, hogy idén július óta nem épültem fel teljesen a bokasérülésemből. Még mindig fáj, és alig tudok anélkül terhelni a bal lábamra, hogy ne aggódnék amiatt, hogy valami megint balul sül el. Az aggodalmaim arra késztettek, hogy elgondolkodjak a biciklitúrázás új megközelítésén. Figyelembe véve a rossz fizikai állapotomat, egy e-bike tűnt a megfelelő választásnak.
Vad hegyek, ahol még a medvék is szabadon sétálgatnak
A térképet vizsgálgatva végül a Jeseníky-hegységet választottam következő úti célomnak. Hogy miért? Mert nem túl magas, mégis elég szép és vad ahhoz, hogy a mély erdeibe csalogassa a farkasokat, sőt néhány jávorszarvast és medvét is. Közép-európai szemmel nézve ez egy olyan hegység, ahol nincsenek nagy fennsíkok, így minden esetben vagy felfelé vagy lefelé teker az ember.
Egyetlen nap alatt akár ezer függőleges métert lehet megtenni, így el kellett döntenem, hogy megterheljem-e a bokámat egy klasszikus kerékpárral, vagy könnyítsek a dolgomon, és inkább vegyek egy elektromos kerékpárt. Szóval, találjátok ki, mit tettem: lehet, hogy egyesek elítélnek majd, de a gyógyulásomra való tekintettel végül az elektromotoros kerékpárt választottam. Néhány olvasó számára ez a történet talán inspiráló lehet. Buta ötlet az e-bikepacking? Szerintem nem.
A legfőbb kérdés, hogy hol töltsem fel az akkumulátort
Itt vagyok a Rychleby’s Trail Centre alaptáborában, ahol hamarosan elkezdem a túrát. Mivel egy akkumulátorral felszerelt kerékpárt viszek magammal, van egy plusz gondom is, amivel törődnöm kell. Már nem csak az a kérdés, hogy mennyi ételt és italt pakoljak, hány réteg ruhát vegyek fel, vagy hogy hol fogom álomra hajtani a fejem, hanem az is, hogy hol töltöm majd fel az akkumulátort.
Ha a semmi közepén lemerülne az akksim, még rosszabb helyzetbe kerülnék, mintha egy klasszikus MTB-t kellene pedáloznom a sérült bokámmal. Az elektromos motor támogatása nélkül nem lenne más választásom, mint egy teljesen megrakott e-bike-ot tolni az összes csomaggal együtt, ami körülbelül harmincöt kilogrammot nyom. Ilyesmit senki sem akar a vadonban megtapasztalni.
Teljes felfüggesztésű kerékpár nagy akkumulátorral
Az útra a jól bevált Mondraker Level R teljes felfüggesztésű e-bike-omat választottam a Bosch eBike Systems Smart rendszerével és beépített 750 W-os akkumulátorral. Hogy ne kelljen azzal szembesülnöm, hogy az útközben talált töltőállomásokon nincs meg a legújabb csatlakozó, a biztonság kedvéért bepakoltam a teljes töltőadaptert. Egy háromnapos, két éjszakás, összesen körülbelül 240 km hosszú túrát terveztem. Ekkor azonban még nem tudtam, hogy az út teljesen másképp alakul majd, mint ahogy azt előre gondoltam.
Pólóban indultam el, de a csomagomban persze vannak ruhák hideg vagy eső esetére is, mivel az előrejelzés rossz időre figyelmeztetett. Miközben felfelé pedálozok, azon gondolkodom, hogyan kímélhetném az akkumulátort, amennyire csak lehet. Bár nagyobb motoros segítséggel is tudnám magam támogatni, arra gondolok, hogy egy tíz kilogramm plusz rakománnyal megrakott kerékpár természetesen több energiát fogyaszt a szokásosnál. Rájövök, hogy az akkumulátor maradék kapacitásának megbecsléséhez nem csak a következő töltőpontig megtett távolságot kell figyelembe vennem, hanem az ennél sokkal fontosabb szintemelkedést is. Ezért kímélem az akkumulátort azáltal, hogy a kerékpározási módot “eco”-ra állítom. Hosszabb lejtőkön még a motort is kikapcsolom, hogy ezzel is meghosszabbítsam a hatótávolságot.
A baj már közeleg
Miután Karlova Studánka-ban teljesen feltöltöttem a kerékpárt, a Praděd-hegy felé veszem az irányt. A környezet védelme miatt nem lehet felmenni a csúcsra, így elkerülöm azt, és tartom magam a tervemhez. Sajnos elkezd esni az eső, és a hőmérséklet jelentősen lecsökken. Miközben a jeges szél az arcomba hajtja az esőcseppeket, lassan köd ereszkedik körém. Rápillantok az órámra. Úgy becsülöm, hogy kevesebb mint két óra van napnyugtáig. Az akkumulátor kapacitásának kijelzőjén az utolsó egység világít, ami azt jelenti, hogy a kerékpár körülbelül 20 kilométeren belül le fog merülni.
Mivel a legközelebbi töltőállomás 18 kilométerre van tőlem, még van esélyem, hogy eljussak odáig. Amikor már azt hiszem, hogy ennél rosszabb nem lehet, áthaladok egy áfonyaföldön, ahol a kerékpár hátsó része nekimegy egy sűrű növényzetben rejtőző tuskónak, és a váltó úgy leszakad, mintha papírból lenne.
Oké, most mi legyen? Ülhetnék és sírhatnék a földön, vagy sétálhatnék az erdőben és káromkodhatnék, de egyik sem segítene rajtam. Próbálok megnyugodni és lecsillapítani az érzelmeimet, mire eszembe jut a régi mondás: mindig van megoldás. Hozzászoktam a rögtönzéshez. Elkezdem szétszerelni a váltót, és szerszámokkal megrövidítem a láncot, hogy a kerékpárt “egysebességessé” alakíthassam. Csak az számít, hogy tovább tudjak menni.
Leszáll az alkony (az első nap tehát 120 km-t és több mint 2000 függőleges métert haladtam). Egy pillanattal sötétedés előtt egy láncfűrészes férfi tűnik fel az előttem lévő erdei tisztáson. Erdész vagy tolvaj, aki fát lop valaki más birtokán – nekem mindegy. Felteszem a fejlámpát, és gyorsan elhajtok. Valahányszor az erdő felé fordítom a fejem, számtalan fényes szempárt látok, amik csakis engem figyelnek a sötétből. Vadállatok vesznek körül, mint egy kísérteties Tim Burton-filmben.
Bár van nálam vízálló ponyva, hogy rögtönzött menedéket készítsek az eső elől, a talaj túl nedves, így nagyon megörülök, amikor rábukkanok egy fából készült turistaházra, ahol éjszakázhatok. Az esőcseppek dobolnak a tetőn, miközben lassan elalszom.
Egy éjszaka fényszennyezés nélkül
A reggeli köd összesűrűsödik a földön. Leereszkedek a faluba, és megállok egy bárban enni és feltölteni az akkumulátort. A teljes kapacitás eléréséhez körülbelül három óra szükséges, ami elég idő ahhoz, hogy felfrissüljek a kinti hideg éjszaka után. Közben van időm megtervezni a mai útvonalat is. Még mindig hideg van, de legalább nem esik az eső, és a nap is kezd lassan kisütni. Az összes csomaggal a kerékpáromon visszamászok a gerincen, és miután áthaladok a Kraličák síterepen, a lengyel határ felé veszem az irányt.
Rendszeresen elveszítem a GPS-jelet, de tulajdonképpen ezért jöttem. Mobiltelefon helyett klasszikus papírtérképet használok a navigációhoz. A körvonalak segítenek megbecsülni a magasságot és így az emelkedő nehézségét.
A felhők fölött mászom, és örülök, hogy végre száraz az idő. A rögtönzött javítás óta már több mint száz kilométert tettem meg, és eddig minden rendben van. Sötétedés előtt találok egy sziklaszirtet, ami tökéletes lesz éjszakára. Távol a civilizációtól, élvezem a fényesen ragyogó csillagokkal teli éjszakai égbolt látványát, amelyre nincs hatással a városok fényszennyezése. Gáztűzhely hiányában, megelégszem egy hideg vacsorával és némi rágcsálnivalóval. Holnap visszatekerek a völgybe, és egy pubban meleg étellel is kényeztetem majd magam. Azt hiszem, megérdemlem.
Miért egy e-bike?
Ha összegezni akarom az utat, egy dologra hívnám fel a figyelmet. Akik eddig ragaszkodtak a hagyományos kerékpárokhoz, azok valószínűleg ezután is így fognak tenni. Azonban mindenki más számára az e-bike ugyanolyan jó terepélményt nyújthat. Az e-bike sokkal környezetbarátabb, és egy ilyen biciklivel tekerve közel sem fogsz annyira kimerülni, mintha egy hagyományos kerékpárral túráznál, még annak ellenére sem, hogy minden táska rajtad van. A Jeseniky-élmény után csak ajánlani tudom. Próbáljátok ki.
