Kevertszínű biciklivázak
A vadul kevertszínűre festett vázak azt mutatták, mennyire mersz őrült lenni bicajosként. A 90-es évek eleje a sportban elsősorban a megőrülésről szólt és ez alól a mountain bike sem volt kivétel. Világszerte a Klein nevű kisvállalkozás gyönyörű, kézzel készített vázai voltak a legkeresettebbek, amelyek masszív, mégis rendkívül könnyű alumíniumcsövekből készültek. Az elkészült színvilág olyan csodálatos lett, hogy megérte várni rá. Ma, több mint 11 évvel a cég feloszlása után a vintage gyűjtők továbbra is keresik ezeket a kerékpárokat, azonban a nevetséges színmintákat a jelenlegi gyártók egyike sem követi.
Színezett gumiabroncsok
Hasonló nézetekből eredően, az egyszerű, fekete gumiabroncsok túl unalmasak voltak ahhoz, hogy olyan bicikliken legyenek, amelyek próbáltak kitörni a középszerűségből. Mindenekelőtt a (soha el nem feledett) American Onza volt az a cég, amelyik jó kerékpárkormányat, rózsaszín markolatokat és Porcupine gumiabroncsokat szállított. Minden kerék falán volt egy imádnivaló rajzfilmállatka, de a legfigyelemfelkeltőbb maga a gumi színe volt: a gumiabroncsokat krémesfehér árnyalatban ajánlották. Greg Herbold-nak, az első UCI Világbajnokság győztesének is volt egy pár ezekből a biciklijén! Ennek ellenére a színes gumiabroncsok teljesen eltűntek a grunge zene és a Game Boy konzolok okozta kavalkádban.
Kormányvégek
Még a downhillerek is rendelkeztek velük, ami valószínűleg többet mond nekünk az akkori DH (downhill) pályákról, mint az MTB-ról. Mindenki imádta őket és egyetlen gyárilag gyártott kormány sem volt ennyire menő egy pár kiegészítő rúd nélkül. Továbbra is találkozhatsz velük, mivel az emberek mostanság a beltéri edzőtermekben izzadnak rajtuk. Ezen helyhez kötött szörnyeken kívül azonban már semmire nem használják ezeket a markolatokat.
Hármas lánckerekek
Minél több gyűrű, annál több fogaskerék. A mountain bike nemcsak elérhetővé tette az emberek számára, hogy aszfaltról terepre forduljanak, hanem lehetőséget kínált a meredek hegyek megmászására is. A durva futófelülettel ellátott széles gumiabroncsokat kivéve, a varázslatért a fogaskerekek voltak felelősek. Olyan sebességfokozatra válthattál, melynek köszönhetően kevés erőfeszítéssel is könnyű volt felfelé haladni, mégis az út folyamatos váltást igényelt mind az elülső, mind a hátsó váltóval, a kívánt fokozat és a lehető legjobb sebesség eléréséhez. A sok váltás miatt persze a lánc gyakrabban esett le, mint szerettük volna, vagy akár bosszantó láncakadás is előfordulhatott a legkisebb lánckerék és az alsó tartó között.
Nehéz páncél
Valószínűleg a Tini Ninja Teknőcök című tévésorozat óriási népszerűsége a ’90-es években késztette arra az embereket, hogy úgy nézzenek ki, mintha katanákat és nunchakukat használtak volna downhill biciklik helyett. A DH először nem volt más, mint egy jól összehangolt öngyilkossági kísérlet, aminek keretében kerékpárral kellett leereszkedni a hegyről. Annak érdekében, hogy minél kevésbé fájjon, egyesek úgy öltöztek fel, mintha egy lovaggal készülnének harcolni, ennek az eredménye lett az MTB teljes testet fedő ruházata. A megfelelő védelem ellenére az egész testet eltakaró ruhák nem csak nehezek, de kényelmetlenek is voltak, így néhány évvel később abba is hagyták a viselését. Manapság a legtöbb motoros csak egy egyszerű, rugalmas térdpárnát és kesztyűt visel. Az enduro népszerűségének növekedésével még az egykor népszerű teljes arcot takaró sisakok is eltűntek és helyettük a könnyebb verzió vált divatossá.
Különösen hosszú fékkarok
Akkoriban a hosszú fékkarok is menőnek számítottak. Sajnos azonban igencsak rontottak a bicikli teljesítményén. Ezzel ellentétben manapság inkább a minél rövidebb fékkarok az ideálisak, ezek biztosítják a tökéletes egyensúlyt és a biztonságos kormányzást.
Magura hidraulikus fékek
Minden konzolos fékhasználó a megmondója, mennyire rosszul működtek miután víz érte őket, függetlenül attól, milyen erősen nyomták meg a fékkart. A német székhelyű Magura cég javított a helyzeten, a nagyobb teljesítmény és a hatékonyság érdekében hidraulikát alkalmazott. Nem csak működött, de menőn is nézett ki az ikonikus sárga színnek köszönhetően. A modern tárcsafékek megjelenése miatt viszont egy idő után ez is mehetett a süllyesztőbe.
Tárcsás kerekek
Az olyan legendák, mint John Tomac, Ned Overend vagy Greg Herbold által használt tárcsás kerekek a ’90-es évek elején a mountain bike egyik legnagyobb slágerei voltak. Nem csak az simább menethez járultak hozzá, de fordulni is könnyebb volt velük. A rajongók még emlékezhetnek azokra a dobszerű hangokra, amit akár a legkisebb ütközésnél is kiadtak magukból. A tárcsakerek kora már évtizedek óta véget ért az MTB világában, de még mindig tisztán emlékszem rájuk, csakúgy, mint a korai Lego Technic játékokra.
Kapcsos pedálok lábujjtartóval és hevederekkel
Napjainkban a nem felcsatolt és a platform pedálok közül választhatunk, de ez nem mindig volt így. A közúti kerékpározás adta az ihletet arra, hogy még a sportos mountain bike-okat is kapcsokkal és hevederekkel szerelték fel a pedál hatékonysága érdekében. A lábak és a pedálok összekapcsolódása segített átjutni az akadályokon, viszont az így történő ütközések jóval veszélyesebbek és fájdalmasabbak voltak. A kapcsok nem tettek téged jobb versenyzővé egészen addig, amíg el nem sajátítottad a tökéletes nyuszi ugrást.
Felfüggesztett fékkarok
Biciklimérnökök keményen dolgoztak azért, hogy földről érkező dolgok ne találják el versenyző ujjait, tenyerét, kezét vagy karját. Míg a felfüggesztés valóban segített hatékonyan irányítani a kerékpárt, ezzel a fékkarok pont az ellenkezőjét okozták, mint amit szerettek volna: a versenyzők sokszor úgy érezték, mintha két banánt tartanának a kezükben. Nem csoda, hogy ezeket az eszközöket nem sokkal később felülmúlták a drágább, de jobban is működő felfüggesztett villák.
Eloxált alkatrészek
Míg az eloxált alkatrészek régen koronaékszerei voltak a tökéletes formatervezésnek, ma inkább már csak csecsebecseként tekintünk rájuk. Az élénk színű fékkarok, palacktartók és ülések csavarjai mára már rég el lettek feledve: csakúgy, mint a kockás ingek és a laza pulóverek.
26’’ kerék
Ha a kerék méretét nézzük, ez volt a legnagyobb fordulat a kerékpárok történelmében. Miközben a körúti biciklik vékony, 622 mm átmérőjű kerekeken gurultak, addig a hegycsúcsok meghódítói a nehéz Schwinn kerékpárokon tekertek lefelé a versenyeken és a 26 hüvelykes átmérő a következő harminc évben a standard érték lett az MTB világában. Gary Fisher, aki az MTB egyik úttörőjének számít, lelkesen támogatta a nagyobb kerekeket, azonban évekbe telt, mire a többi gyártó is megegyezett a 29 hüvelykben. Amit néhány évvel ezelőtt még kínosnak gondoltunk, az mostanra menő lett és ez fordítva is igaz: a 26’’ kereket használó biciklisek ma már ugyanolyan viccesek számunkra, mintha felnőtteket látnánk gyerekbiciklin tekerni.
