Zöld trikó és kísérő autók – a ŠKODA szerepe a Tour de Hongrie-n

Szerző: WLC

A ŠKODA kerékpármárkaként indult, és bár már régóta az autók a fő irány, nem felejtette el a gyökereit. Amellett, hogy létrehozta a We Love Cycling közösséget, a versenykerékpározást is támogatja, többek között a Tour de Hongrie szponzoraként. De mit tud adni egy autómárka a bicikliversenynek?

Felvezető autót és kísérő autókat

A felvezető autó minden más résztvevő előtt halad, biztosítva az akadálymentes versenyzést. Idén a ŠKODA első teljesen elektromos modellje, az ENYAQ tölti be ezt a tisztséget, megkímélve a mögötte haladó versenyzőket a károsanyagok belélegzésétől.

Idén az elektromos ŠKODA ENYAQ vezeti a Tour de Hongrie mezőnyét.

A kísérő autók feladata széles körű: egyrészt a verseny orvosai és a versenyfelügyelők ülnek bennük, másrészt ételt, italt és csere-kerékpárokat szállítanak, és a sajtó munkatársai is így tudják legpontosabban nyomon követni az eseményeket. A neutrál-autók – mint amilyen például az orvosé – minden versenyzőnek segítenek, akinek szüksége van rá, a csapatautók pedig egy-egy együttest támogatnak. Nemcsak orvosi, hanem technikai segítséget is kaphatnak a bajba jutottak a neutrál-autóktól, ha nincs a közelükben saját csapatautó, aki segíteni tud nekik.

Az autók sofőrjei, a rendőri felvezetés, az önkéntesek és a mentők folyamatos rádiós kapcsolatban állnak egymással, így tudnak azonnal reagálni az esetleges balesetekre. Ennek érdekében minden kísérő autó és a felvezető ENYAQ modell is extra felszereltséggel rendelkezik. A kisebb sérüléseket az orvosi autó személyzete menet közben látja el: a sérült kerékpáros egyszerűen az autó mellett teker közben.

A versenyigazgató szerepe pedig igencsak meghatározó: ő indítja el a versenyt, végig figyeli a mezőnyt és ő ad engedélyt arra, hogy a csapatok kísérő autói odagurulhassanak a versenyzőik mellé. Ha szükségesnek látja, lerövidítheti a versenyt, vagy szakaszokat is törölhet.

A zöld trikó díjat

Zöld, mint a ŠKODA. Persze a színes trikók jóval előbb megjelentek a versenyeken, mint a ŠKODA, sőt, történetük még a Tour de Hongrie előtti időkre nyúlik vissza.

Kezdetben, a Tour de France első versenyén még karszalagokat használtak a trikók helyett, azonban ezek nem voltak túl feltűnők, aminek nem örültek a szponzorok, és a nézők és a sajtósok sem látták jól az esélyeseket. 1919-ben jelent meg először a sárga trikó a versenyen, amikor Eugene Christophe ölthette fel. Ekkor még csak 11-en indultak, a megkülönböztetés tehát kicsit túl jól sikerült: a versenyzőt társai kanárinak csúfolták és egyszerűen lehetetlen volt elvegyülnie.

Azóta a trikókat felhúzni igazi megtiszteltetésnek számít, a kezdeti fogadtatás már rég a múlté. Minden nagy versenynek saját trikó-rendszere van, a legtöbb mez a korai szponzorok színeire emlékeztet.

Tavaly Jakub Mareczko nyerte meg a zöld trikó díját.

A zöld mez 1953-ban jelent meg először, a Tour de France 50. évfordulójának alkalmából. A trikót a pontverseny élén álló kerékpáros viselheti, pontokat a részhajrák és a befutók során szerezhetnek a versenyzők. Az első zöld trikót a svájci Fritz Schar szerezte meg, legtöbbször pedig a szlovák Peter Sagan, aki hétszer nyerte el a zöld mezt.

A Tour de Hongrie-n már a hatvanas években is kiírtak külön pontversenyt, de azt még nem díjazták megkülönböztető mezzel, ezt csak 1993-tól vezették be. Az egyetlen magyar, aki a zöld trikót megszerezte, Bebtó Zoltán volt, aki 2001-ben lett a pontverseny győztese.

Közösséget

A COVID miatt sokkal több most az újonc a biciklizés világában, mint eddig. A ŠKODA és a We Love Cycling tárt karokkal várja a kezdőket, és szeretnénk, ha az elit sport világába is könnyedén bekapcsolódhatna mindenki, aki szeret tekerni. A megszokott bringás kitelepülés mellett élő interjúkkal, érdekességekkel és napi tudósítással igyekszünk közelebb hozni a versenyt hozzátok, a magyar kerékpáros közösség tagjaihoz, hogy együtt szurkolhassunk kedvenc indulóinknak!

Az első élő interjúnkban az egyik magyar versenyzővel, Peák Barnával beszélget Kohán Gergely. Az eseményt itt tudod majd meghallgatni, ma este 8 órakor!

Forrás: tourdehongrie.hu