A résztvevők 358,5 km-t tettek meg az ország tartományain keresztül az ötnapos verseny során, amit mind a szurkolók, mind a versenyzők részéről nagy lelkesedés övezett. Annak ellenére, hogy sok versenyzőnek kevés tapasztalata volt, a verseny lehetőséget nyújtott a nőknek, hogy megmutassák képességeiket, és bebizonyítsák a világnak, hogy mennyi lehetőség áll előttük. Ahogy tehát az izgalmas női versenyek új évére tekintünk, mit tudunk leszűrni ennek az úttörő eseménynek a sikeréből?
A fejlődő országokban óriási a kiaknázatlan kerékpáros potenciál
Az elmúlt néhány évben a kerékpáros közösség összehangolt erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy lehetőséget biztosítson a bicikliseknek olyan országokban, ahol az infrastruktúra és a támogató mechanizmus egyszerűen nem olyan fejlett. Ez az esemény azt mutatja, hogy ezeket a kezdeményezéseket jól irányítják. Komoly a lelkesedés a sportág iránt, és a tehetség is megvan – csak a versenyzési lehetőség kevés. Ahogy Annick Kaneza, egy burundi kerékpáros is nyilatkozta: “Nagyon elégedett vagyok. Nyolcadikos koromban, 2020-ban kezdtem el kerékpározni. Azóta az az álmom, hogy folytathassam addig, amíg el nem érem a világszínvonalat.”
Ezek a biciklisek az állóképességi sportokban is jeleskedhetnek, mivel sokan közülük már fiatal koruk óta fizikailag megterhelő rutinmunkát végeznek. Amint arról a Reuters is beszámolt, a 19 éves burundi Adelphine Nimfasha számára a saját súlyának több mint kétszeresét meghaladó mennyiségű rizs cipelése apja kerékpárján kiváló – bár szokatlan – felkészülésnek bizonyult arra, hogy profi kerékpárossá váljon.
Nimfasha végül a hatodik helyen végzett a versenyen, miután egy bukás miatt elvesztette az előnyét, amit az út első részén szerzett. “Nem adtam fel, hanem felálltam, fogtam a kerékpáromat, és folytattam a versenyt.” – mondta. Nimfasha a legutóbbi, hazájában rendezett nemzetközi verseny előtt az első háromban végzett az egyiptomi és a nigériai nemzeti versenyeken is.
A bicikli továbbra is a nők helyzetének erősítését szolgálja
Nimfasha a továbbiakban elmondta, hogy a kerékpározás már gyermekkora óta fontos része az életének. “A szüleim elküldtek vízért, aratáskor rizst vittem a földekről, és akár 150-120 kiló rizst is pakoltam. Abban a szezonban apám nem tudott más munkásokat felvenni. Én voltam az, aki a szállítást biztosította” – mondta.
Most a saját feltételei szerint biciklizik, és arról álmodik, hogy olyan nemzetközileg ünnepelt sportoló lesz, mint Francine Niyonsaba, a burundi futó, aki ezüstérmet nyert a 2016-os riói olimpián, és tavaly szeptemberben megdöntötte a 2000 méteres világrekordot.
“Most az akarok lenni a kerékpársport számára, ami Niyonsaba az atlétikának” – nyilatkozta a Reutersnek.
A helyi rajongók ki vannak éhezve a versenyekre
Amellett, hogy a kerékpározás a versenyzők számára a fejlődés erőteljes eszköze, a biciklizés lehetősége a sportágnak is jót tesz. Segít új rajongókat, nagyobb támogatottságot és kiemelkedőbb helyet szerezni a világszínpadon. Amint arról az Africa News beszámolt, az eseményen a nézők láthatóan el voltak ragadtatva az akciótól, és aktívan szurkoltak a sportolóknak.
“Ez egy kiváló show. Nagyon boldog vagyok. Ez lehet a lányaimnak jövője. Szeretném, ha nyernének” – mondta egy néző.
A szurkolók vadonatúj közönségének megragadása segíthet új életet lehelni a kerékpáros közösségbe, és nagyban hozzájárulhat a sportágban résztvevők és a sportággal azonosulók sokszínűségének növeléséhez.
A fejlődő országok kerékpáros kezdeményezései igénylik a támogatásunkat
Azt a munkát is fontos megemlíteni, amit mind helyi szinten, mind a nemzetközi közösség részéről végeztek az esemény megvalósítása érdekében. Ez a legelső afrikai nemzetközi női kerékpárverseny például néhány hónappal azután jött létre, hogy az UCI Kerékpáros Világközpont edzőtábort szervezett a kairói Velodrome-ban 12 afrikai nemzet 28 juniorja számára: Algéria, Burundi, Etiópia, Mali, Marokkó, Nigéria, Ruanda, Szenegál, Dél-Afrika, Dél-Szudán, Dél-Szudán, Szudán és Uganda képviselte itt magát.
Az edzőtábort a kairói UCI junior pályakerékpáros világbajnokság előtt szervezték, és az UCI szolidaritási programjának része volt, aminek célja a kerékpársport fejlesztése világszerte, különösen a kevesebb lehetőséggel rendelkező régiókban.
Tény, hogy bár a világnak ezen a részén a kerékpár sokak számára már az élet alapvető része, az erőforrások korlátozottak.
“A [rendelkezésre álló] kerékpárok nem megfelelőek. És van más pénzügyi probléma is – a képzés megszervezése hatalmas anyagi eszközöket igényel a résztvevők három-négy hónapos elhelyezéséhez és élelmezéséhez” – mondta Prosper Ngenzirabona, egy burundi edző.
A helyi kerékpáros közösség azonban bízik abban, hogy Burundi példája, hogy egy láthatóbb eseménynek ad otthont, segít majd változtatni ezen. Kétségtelen, hogy a biciklizés, különösen a női, egyre nagyobb teret nyer Afrikában. Ezeknek a nőknek most lehetőségük nyílt megpillantani az előttük álló lehetőségeket, és alig várják, hogy a világ legjobbjaival versenyezhessenek – és csupán a nemzetközi közösségen múlik, hogy elindulhatnak-e ezen az úton.
