A kerékpáros világ ismert alakja továbbra is csak előretör és versenyszellemével és ragályos lelkesedésével elbűvöli a rajongókat. Beszélgettünk vele arról, mennyit változott a női kerékpározás a kezdetek óta, milyen érzés egy csapat tagjaként felnőni és hogyan befolyásolja a mentális egészség jövőbeni céljait.
Mindenek előtt, hogyan reagáltál a legutóbbi bejelentésre, miszerint 2022-től újra lesz női Tour?
Nagyon izgalmas, ez az a hír, amire mindannyian vártunk! Annyi történetet hallottam azokról a dolgokról, amik a női Tour de France korában történtek és most egyenesen el vagyok ragadtatva, hogy én is részt vehetek ezen az ikonikus versenyen. Mindenki hallott már a Tour de France-ról, így ez sokkal közelebb hozza azt a célt, hogy a női biciklizés versenyfeltételei egyenlőek legyenek a férfiakéval.
Összességében elmondható, hogy úgy érzed, a női biciklizés jelenleg kritikus stádiumban van, ha a sportág fejlődését nézzük. A minimálbérért és a televíziós közvetítésért folyó évekig tartó küzdelem után a sportban most valóban áttörést érhetünk el. Mit gondolsz, mik voltak a legjelentősebb mérföldkövek, amiknek te is tanúja lehettél a karriered során?
Nos, a női Tour határozottan az egyik ilyen mérföldkő. Amikor 2014-ben elkezdtem versenyezni, mindig arról álmodoztam, hogy végigmegyek az egyik leghíresebb útvonalon, amin csak a férfiak versenyezhettek. Szóval a női Strade Bianche és az Ardennes is ezek közé a jelentős pillanatok közé tartoznak. Ez óriási szerepet játszott abban, hogy több megjelenést kapjunk a médiában.
Azt is izgalmas volt látni, hogy több, nagy jelentőséggel bíró férfi csapat indított női csapatot. Ez azt mutatja, hogy pénz és támogatás is van a női versenyekre. Most elértünk egy kritikus pontot, de minden évben nagy lépéseket teszünk előre, és biztos vagyok benne, hogy pár év elteltével teljesen más lesz a női kerékpározás. A mezőnyben már érezni a változást. Sokkal magasabb a szint és kiélezettebb a verseny. Most, hogy a minimálbérnek köszönhetően már meg lehet élni belőle, és van lehetőség teljes mértékben elkötelezni magunkat a sport mellett, egyre több nő vág bele a versenyszerű biciklizésbe.
Kislányként mennyire követted az élsportot? Álmodoztál arról, hogy profi leszel?
Nem, gyerekként egyáltalán nem álmodoztam arról, hogy profi kerékpáros leszek. A sportot és a versenyt mindig is szerettem, de számomra a biciklizés a világ felfedezésének egyik módja volt, egy eszköz, amivel elindulhattam egy másik úton. Utazni szerettem volna, nyelveket tanulni és olyan tapasztalatokat szerezni, amik nem érhetők el, ha a hagyományos utat választom. Mindig is szerettem a biciklizés adta szabadságot, úgy éreztem, azt az életet élem, amiről álmodtam.
Mikor jöttél rá, hogy komolyan szeretnél versenyezni?
Egészen addig nem, amíg nem mentem el Olaszországba a Europeans Juniors miatt, ott viszont beleszerettem a versenyzésbe. Onnantól, hogy szemtanúja voltam a profi csapatok lelkesedésének és éreztem az energiájukat, hirtelen megértettem. Szerettem volna kideríteni, mire képes a testem. Láttam, hogy az átlagnál jobban tudok küzdeni, így adtam neki egy esélyt. Ez volt az a pillanat, amikor rájöttem, hogy megtaláltam a szenvedélyemet és mindenemet bele akarom adni.
Ezután mi történt?
Őszintén szólva minden olyan természetesen ment. Nagy szerencsém volt azzal, hogy rengetegen támogattak és olyan emberek álltak mellettem, akik jó tanácsokkal láttak el és folyamatosan arra törekedtek, hogy a lehető legjobb legyek. Elkötelezett maradtam és keményen dolgoztam tovább.
Természetesen mára sok fiatal nő és női biciklis számára vagy hatalmas inspiráció. Hogy érzed magad ebben a szerepben és mit mondanál a fiatalabb énednek?
Igazából mindig is az volt az álmom, hogy átadhassam a tudásom és a tapasztalataimat a fiatalabb versenyzőknek. Még mindig úgy érzem, hogy csak kitalálom a dolgokat és tanulok a tapasztaltabbaktól. Sportolóként nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt és felnézek azokra a versenyzőkre, akiknek ezt már sikerült elérni. Szeretném emlékeztetni a fiatalabb versenyzőket, hogy fontos, hogy jól érezd magad és élvezd azt, amit csinálsz. Természetesen kemény munka van mögötte, de ha nem találod meg az egyensúlyt, ami boldoggá tesz, akkor itt az idő, hogy változtass a dolgokon.
Nemrég hosszabbítottad meg a szerződésed a Canyon – SRAM céggel, könnyű volt meghozni ezt a döntést?
A szerződésem lejártával először volt alkalmam mérlegelni a lehetőségeimet. Bevallom, kíváncsi voltam, de nagyjából azonnal észrevettem, hogy a többi csapattal való beszélgetések nem voltak jók. Nem éreztem helyesnek. Rájöttem, hogy a megérzéseimre kell hallgatnom. El kellett engednem a kíváncsiságomat, de végül rájöttem, hogy nem is érné meg a váltás.
Szeretem a csapatom és ők már jól ismernek. Megadják a szükséges teret, önmagam tudok lenni és megértik a furcsaságaimat. Szeretek eljárni helyekre, de sokszor szükségem van arra, hogy egyedül legyek. A csapatom ezt megérti és jól érzem magam köztük.
Velük voltál egy elég átmeneti életszakaszban. Milyen szerepet játszanak a társaid az életedben?
Amikor először hagyod el az otthonod, hogy csatlakozz egy csapathoz, még nem nőttél fel teljesen. Hirtelen elszakítanak a családodtól és a barátaidtól, és minden időded idegenekkel töltöd. Hihetetlen, amikor különböző kultúrájú és háttérrel rendelkező emberekkel tesznek össze és elvárják, hogy jöjjetek ki egymással. Ez nem mindig könnyű! De nagyon szoros kötelékek alakulnak így ki.
Mára megtanultam elfogadni a köztünk lévő különbségeket. Igyekszem minél többeket támogatni és bátorítani. Arra is buzdítok mindenkit, hogy legyenek nyitottak az érzéseikkel kapcsolatban és szóljanak, ha valami zavarja őket. Csapatban gyakran okozhat félreértést, ha az emberek nem fejezik ki jól magukat, ez pedig mindenki hangulatán rontani tud.
Az elmúlt évben gyakori téma volt a mentális egészség. A pandémia változtatott azon, hogyan vélekedsz a biciklizésről és a versenyekről?
Az elmúlt év, különösen a karantén, valóban hasznosnak bizonyult abban a tekintetben, hogy megtanítson, hogyan kell lassítani és tudatosítani a körülöttem zajló eseményeket. Amikor mindig úton vagy és nem pihensz eleget, az elméd elkezdhet játszani veled és ez stresszhez és szorongáshoz vezethet.
Az, hogy otthon lehettem a barátommal, lehetővé tette számomra, hogy az igazán fontos dolgokra koncentráljak. Élveztem, hogy a jelenben élek és bízom abban, hogy idővel minden rendbe jön és hálásnak érzem magam mindenért, amim van.
Sajnálom, hogy egy pillanatra kiszakítalak a jelenből, de most mit vársz a legjobban?
Most élvezem, hogy a Classics versennyel járó stressznek vége és sok időm van arra, hogy megvalósítsam a következő célomat: az olimpiai játékokat. Elégedett vagyok az idei szezonommal és készen állok arra, hogy lassan visszatérjek a kemény edzésekhez. Nagyon jó volt, hogy volt időm pihenni, és átgondolni mindent.
Nagyon várom Tokiót. Nagy kihívás számomra az olimpia és bármi megtörténhet. Minden sportoló az olimpiai éremről álmodozik. Én is ezeket szeretném: olimpiai érmet szerezni és nyerni a világbajnokságon. Ezek a nagy céljaim. Miután teljesítettem ezeket, áttérhetek valami másra. Nem látom értelmét megismételni a sikereket. Az élet nagyon sok mindent kínál és én mindent meg akarok tapasztalni!