Rendkívül korai karrierjének legnagyobb győzelmét követően a We Love Cycling arról beszélgetett April Tacey-vel, milyen volt sérüléssel indítani első profi szezonját, majd a világjárvány alatt életmódot váltani, végül megnyerni a Virtuális Tour de France első szakaszát. Arról is mesélt nekünk, milyen reményeket táplál a női kerékpározás jövőjét illetően, és hogy menyire várja már, hogy kipróbálhassa magát a valódi versenyen.
Csak úgy záporoztak az események az elmúlt néhány hétben! Ugorjunk vissza kicsit az időben és beszéljünk arról, hogyan is kezdtél el bringázni, April!
A kerékpározás szinte mindig a véremben volt. Bringás családban nőttem fel, úgyhogy természetes volt, hogy én is tekerni fogok. 11 éves koromban voltam az első cyclocross versenyemen. A láncom félig elpattant, de ez sem tántorított el! A következő évben elkezdtem országúti kerékpározni – a többi már történelem.
Fiatalon robbantál be!
Igen, szerelem volt ez első látásra. Imádtam nyeregben tölteni az időt. Szórakoztatott, mindig valami újat próbáltam ki, és érdekes embereket ismertem meg. Teljesen versenyőrült vagyok!
Képzelem! Vannak bringás példaképeid? Kire nézel fel, ki ösztönöz a profik közül?
Mivel különböző ágakban indulok és a kezdetektől fogva mindenes bringás akartam lenni, Marianne Vos mindig is egyértelmű ikon volt számomra. Lenyűgöző sportoló és annyiféle versenyágban diadalmaskodott! Nagyszerű taktikus, aki mind a hegyimenetben, mind az időfutamokban ügyes. Lenyűgöző és komoly karrier áll mögötte, és a mai napig menetel előre. Mindig is határozottan felnéztem rá.
Valóban hihetetlen, és ő is fiatalon kezdte! Milyen érzés volt a Drops csapatához igazolni?
Nagyszerű! Késznek éreztem magam, hogy szintet lépjek a kerékpárversenyzésben, és alig vártam, hogy kiderüljön, mire vagyok képes a nagy viadalokon. Izgalommal töltött el, hogy képzettebb bringásoktól tanulhatok és teljesen új tapasztalatokat szerezhetek. Régóta vágytam erre, így izgatottan vágtam neki a szezonnak.
Még úgy is, hogy nem egészen ilyen szezonra számítottál.
Hát egyáltalán nem! Igazából elég keményen indult. Decemberben egy edzőtáborban eltörtem a térdem, és rájöttem, hogy a szezon nagy részét ki kell hagynom. Persze meg voltam zuhanva. De el kellett magammal fogadtatnom a helyzetet. Három hónapig egyáltalán nem ültem nyeregben, és végül egy márciusi edzőtáborban tértem vissza a csapathoz. Nagyon sokan támogattak, a csapatunk és a fizioterápiás szakembereink bámulatosan gondoskodtak arról, hogy lassan haladjak, biztonságban legyek és jól érezzem magam. Így csak márciusban kezdtem el újra edzeni.
Épp a karantén előtt. Micsoda pech! Hogyan kezelted?
Őszintén szólva nem volt olyan vészes. A családommal voltam és megfontoltan edzettem – elkezdtem a Zwiftre összpontosítani. Nagyszerű volt, hogy voltak motiváló céljaim és előttem álló események. A májusi Tour for All-on jól szerepeltem és ez extra önbizalmat nyújtott ahhoz, hogy még keményebben eddzek a Virtuális Tour de France-ra.
https://www.instagram.com/p/CCOb5aoFi0E/
Így van – még egyszer gratulálok! Óriási teljesítménnyel robbantál be. Diadalmaskodni olyan időfutam-világbajnokok felett, mint Chloe Dygert és Chantal Van den Broek-Blaak valószínűleg őrületes lehetett. Milyen érzés volt?
Először szinte sokkos állapotba kerültem. Persze nagyszerű élmény volt és nagyon izgalmas. Az első szakasznak azzal a reménnyel indultam neki, hogy bekerülök a legjobb 10 közé, szóval amikor megnyertem – hát, nehezen hittem el. A testvérem segített a helyszínen, a sportigazgatóm a fülhallgatómban, a családom pedig a háttérben szurkolt. Mindannyian kiabálni kezdtünk, eléggé szürreális volt. Ezután egy finom vacsorával ünnepeltünk a családommal, de még aközben is csak erről tudtunk beszélni. Olyanokat mondtunk, hogy „várj, most tulajdonképpen mi is történt?!” Azóta elárasztanak a bátorító üzenetek és hívások. Nagyon gyorsan meg kellett tanulnom alkalmazkodni ahhoz, hogy mennyi embert érdeklek.
Nem lehetett könnyű feldolgozni. De olyan jó, hogy a családod veled volt. Ez a virtuális események egyik pozitív hozadéka! Miben más számodra a virtuális verseny?
Számomra ez is egy külön sportág. Mindenes bringásként a virtuális versenyben is jeleskedni szeretnék. Az embernek számba kell vennie a sportágra jellemző különböző szempontokat és azok alapján kell minden erejét beleadnia. Virtuálisan számomra sokkal könnyebb a gyengébb versenyzőkkel maradni a hegymenetekben és letekerni őket a végső sprintben. És a virtuális események szervezése szempontjából nagyszerű volt látni, hogy a nők egyenlő médiaszerepléshez és szakaszokhoz jutottak. Remek lehetőség volt, nagyon büszke vagyok a csapatomra és arra, amit véghez vittünk.
Ehhez nem fér kétség. Érdekes lesz látni, milyen szerepet vív majd ki a virtuális versenyzés. Fiatal, épp a karrierjét kezdő bringásként mit gondolsz, milyen lényeges témákról kellene beszélgetnünk a profi női kerékpározás területén?
Hát, remélem, hogy az ilyen eseményeken történtek precedensértékűek lesznek. A nők mindenre képesek, amire a férfiak is, ezért remélem, hogy egyre több alkalmunk lesz megmutatni tehetségünket. A sport így egyre csak növekszik, fejlődik, és egyre izgalmasabbá válik. Még az én kezdődő karrierem során is látom, hogyan lesz egyre élesebb a küzdelem. Amikor elkezdtem versenyekre járni, kb. 40 résztvevő lehetett, és csupán néhány év alatt ez a szám megduplázódott. Nagyon izgalmas időket él a női kerékpározás.
Álmaid között szerepel a valódi női Tour de France-on való indulás? Melyik valódi versenyen vennél részt a legszívesebben?
Úgy nőttem fel, hogy a Tour de France-t néztem és elbűvölt, milyen embert próbáló és gyönyörű verseny ez. Csodálatos lenne, ha a nők is versenyezhetnének a Touron és megmutathatnák, mire képesek! Ugyanakkor nagyon izgat a Paris-Roubaix. Történelmi pillanat ez, hiszen ez lesz az első alkalom, hogy nők is indulhatnak rajta, és ez a verseny nagyon illik a stílusomhoz.
Kétségtelenül hihetetlen esemény lesz, és alig várjuk, hogy téged is lássunk versenyezni októberben! Köszönöm, April Tacey, és minden jót!
