Gino Bartali
Egy olasz országúti legenda, aki 1938-ban és 1948-ban (10 év különbséggel!) is megnyerte a Tour de France-t. Amikor kiderültek a második világháborús hőstettei, Gino Bartali öröksége még inkább megszilárdult. Amellett, hogy kiváló országúti kerékpáros volt, Bartali nem csak versenyezésre használta biciklijét. A második világháború alatt kerékpáros tehetségére támaszkodott, hogy leplezni tudja az üldözött zsidók megmentésére irányuló titkos erőfeszítéseket. Megbízható bringájával üzeneteket és dokumentumokat vitt az olasz ellenállásnak, sőt, Bartali egy zsidó családot is elrejtett a pincéjében, és végül sikerült is megmentenie az életüket. Több szempontból is igazi legendának számít, hiszen olyan embernek bizonyult, aki nem fél saját kezébe venni az ügyeket.
Alfonsina Strada
Korábban már írtunk Alfonsina Stradáról, méghozzá azért, mert amikor a nőkről és a biciklis szabályok megszegéséről van szó, kevesen foglaltak el olyan pimasz álláspontot, mint ez a bátor, olasz lány. A mai napig ő az egyetlen nő, aki hivatalosan részt vett egy férfi Grand Touron, és ezt olyan időszakban tette meg, amikor az egyes szakaszok több, mint 400 km hosszúak is lehettek. Az akkori idők legjobb férfi tehetségeivel versenyzett, leghíresebb eredményét az 1924-es Giro d’Italia versenyen érte el. A nyolcadik szakaszon durva balesetet szenvedett, de még a törött kormány sem volt képes megállítani őt. Találékonyságára támaszkodva fogott egy seprűt, és olyan megoldást sütött ki belőle, ami lehetővé tette számára, hogy tovább biciklizzen. Annak ellenére, hogy több órát veszített, folytatta a versenyt, amivel hivatalosan is bekerült a hírességek közé és mire Milánóba ért, egyike lett a legkedveltebb kerékpáros legendáknak.
Jonathan Vaughters
Bárki, aki olvasta az emlékiratait, tisztában van vele, hogy Jonathan Vaughterst könnyedén tekinthetjük a paradoxon megtestesítőjének, ami abban az időben jellemezte a kerékpározást. Ez a mese az érem mindkét oldalát bemutatja, hiszen egy denveri gyerek életéről szó, aki híressé vált, miközben engedett a profi sport korrupt kísértéseinek. Vaughters kívülállóként, középiskolás korában szívesen tett hosszú, magányos túrákat a hegyekbe, és arról álmodozott, hogy egy nap majd Európában versenyezhet. Ezt az álmot sikerült is megvalósítania, de későbbi útjai során a korrupciótól kezdve a megváltásig mindennel találkozott, ennek eredménye pedig az lett, hogy végül a „tiszta” biciklizés mozgalom vezető személyévé vált. Elbeszélése alapján az egyik legfeledhetetlenebb pillanat számára a Lance Armstronggal való találkozás volt az 1998-as Vuelta a España-n, a szállodai szobájában. Lance ezt mondta neki: „Ön már közénk tartozik, J.V. Ez egy olyan fiúklub, ahol mind beszennyezzük egymást, ezért ne írj könyvet erről a szarról, vagy bármi másról.„ Ehhez elég csak annyit hozzáfűzni, hogy Vaughters úgy döntött, hogy ez egy olyan történet, amit a szeretett sport érdekében mégis el kell mesélnie.
Juliana Buhring
A bátorság, a túlélés és a diadal jellemzi Juliana Buhring, szinte már egy thrillernek is beillő életét, és még 40 éves sincs. Az elismert írót és kerékpárost vallási neveltetésben részesítették, azonban még fiatal nőként megszökött ebből a világból. Ezután csavargóként utazta körbe a világot, élelmiszert és gyógyszert osztott szét a polgárháború sújtotta Ugandában, miközben go-go táncosként lépett fel, hogy ki tudja fizetni a számlákat. Miután számos magánéleti kihíváson esett át, a biciklizéshez fordult, és arra törekedett, hogy ő legyen a leggyorsabb nő, aki valaha kerékpárral járta a világot. 2012-ben megcsinálta a 18 000 mérföldes, 152 napos, négy kontinensen átívelő, 19 országos utat, miközben egyszer sem fordult vissza. Ő az egyik első sportoló, aki ennyi pénzzel és szponzor nélkül vállalt el egy ilyen kihívást. Buhring továbbra is ledönti az akadályokat ultratávú kerékpározásban, újra és újra megerősítve, hogy a szabályokat igenis meg lehet szegni.
Bernardo Ruiz
A ma élő legidősebb Grand Tour-győztes, Bernardo Ruiz minden szempontból megőrizte vakmerő hozzáállását a biciklizésben. 95 éves korában Ruiz ma is köztudottan láncdohányos és a vodka szerelmese, és sokat mesél izgalmas életéről. Képernyőre kerülése előtt el kellett menekülnie Spanyolországból Franco tisztogatásai és a szegénység elől, hogy aztán a történelem egyik legismertebb kerékpárosává váljon. Ruiz azon kevés versenyzők közé tartozik, akik egyetlen szezonban teljesítették mindhárom Grand Tourt. Életszeretetét valószínűleg annak a belső tűznek köszönheti, ami folyamatosan benne lángol. Egy igazi közúti biciklis legenda.
Marianne Martin
Hogy mi tette Martint híressé? Egyértelműen az első Tour de France Feminin versenyen elért első helyezése – ezzel ő lett az első nő és az első amerikai, aki megnyerte a Tour-t. Noha sok vita volt arról, van-e helye nőknek ezen a rangos eseményen, abban a pillanatban, amikor megjelent a helyszínen, minden szurkolóra és sportolóra nagy hatással volt. 18 szakaszával ez volt az eddigi leghosszabb női szakaszverseny, mely sok nagyszerű versenyző figyelmét felkeltette. Martin azonban majdnem el sem jutott a versenyre. Miután az év elején egészségügyi problémákkal küzdött, csak úgy tudott részt venni a versenyen, hogy lehajtott Colorado Springsbe, és 2 órát várt, hogy aztán könyörögjön Eddie Borysewicz amerikai válogatott edzőnek, hogy engedélyezze az indulást. Szerencsére kitartása meghozta gyümölcsét, és hamarosan olyan erővel ment neki a versenynek, amivel bizony számolni kellett a hegyi szakaszokban. Végül az egész eseményt megnyerte és ezzel bebizonyította, hogy a nők kiválóan tudnak versenyezni a Grand Tour stílusú szakaszversenyeken, és képesek ők is erősíteni a biciklis legendák sorát.
