Mondhatni, hogy Thomas úgy utazott, ahogy egy igazi felfedező (vagy egy bevállalós tinédzser). Egy váltópólóval, néhány pár zoknival, egy esőkabáttal és egy 38-as Smith & Wesson revolverrel indult útnak (oké, ez utóbbi megöli a tinédzseres hasonlatot).
Három hónappal és 3700 mérfölddel később, Bostonba érkezett az utazó. Itt kicsit megpihent, itt töltötte a telet, majd tovább indult Liverpoolba. Rajongóival körülvéve ült ismét nyeregbe, hogy áthajtson Európán egészen Konstantinápolyig (ma Isztambul). Ismét kis pihenő, majd indult egyenesen Anatolia városába Kurdisztánba, aztán Iránba, ahol elfogadta a Shah meghívását, és nála töltötte a telet.
A teheráni palotában töltött kényelmes vakációja leteltével, Stevens Ázsia felé vette az irányt. Miután megtiltották, hogy belépjen Szibéria területére és kiutasították Afganisztánból, kénytelen volt visszatérni Konstantinápolyba, hogy egy gőzhajón keljen át Indiába. A híres Grand Trunk Road mentén végül eljutott a pakisztáni partra és gőzhajóval Dél-Kínába utazott. Sajnos a franciákkal folytatott háború elleni tiltakozások idején érkezett, így a helyieknél keresett menedéket.
Thomas világjárása Japánban ért véget. Yokohamába, utolsó úticéljához érve 13,500 mérföld (21,726 km) volt már a lábában. Végül visszatért San Franciscóba, megházasodott, vett egy házat, és könyvelőként tengette életét… oké, ezt senki nem hitte el, ugye?
1888-ban Stevens megtudta, hogy a híres kalandor, Henry Morton eltűnt valahol Afrikában. Habozás nélkül csatlakozott a mentőexpedícióhoz. A misszió 14 hónapot vett igénybe és kissé ironikus fordulattal fejeződött be. Sajnos nyomát sem találták Morton-nak, annak ellenére, hogy végül mégiscsak találkoztak. Azonban Morton volt az, aki megmentette a rég elveszett Dr. Livingstone-t.
Az elkövetkező években Thomas lóháton járta be Oroszországot. Majd hajót vett és Kelet-Európa folyóin vitorlázott. És – ki gondolta volna? – tényleg megházasodott és letelepedett, a Garrick Theatre igazgatójaként. Kalandjai 1935-ben, halálával értek véget. Micsoda életet élt!
