Graeme egyszerűen felugrott a bringájára és faképnél hagyta üldözőit. De volt egy dolog, amely elől nem menekülhetett – a szorongással teli sötét pillanatok elől, amiket később depresszióként diagnosztizálták. A kerékpározás azonban bizonyos módon mégis segített. Ahogy Graeme is mondta: nem volt ő „született versenyző”, de az, hogy csatlakozott egy helyi kerékpáros klubhoz mégis ebbe az irányba terelte.
Miután végzett tanulmányaival, egy barátjával kerékpárüzletet nyitottak. Sajnos ezt pont a 90-es évek végén, a gazdasági recesszió idején tették. Hamar csődbe ment a vállalkozás, Graeme pedig adósságban és depresszióban úszott. Két lehetőség állt előtte: küzd vagy feladja. Szerencsére az előbbi mellett döntött: harcolt, és nem is akárhogy.
Az „Old Faitfhul”
Graeme megmaradt alkatrészekből és egy meglepően hasznos, régi mosógép részeiből megépítette saját kerékpárját. Az elkészült járgányt „Old Faithful” névre keresztelte. Kialakítása elősegítette, hogy kedvenc pozíciójában tekerhessen: könyökeit oldalához szorítva. Obree hitt ebben a testtartásban, természetesnek és aerodinamikalilag hatékonynak tartotta.
1993 júliusában határozott elképzelésekkel érkezett Norvégiába a kerékpár és tulajdonosa: Obree kitűzte maga elé, hogy megdönti Moser kilenc éve állított rekordját. Azonban terve hamar meghiúsult, hiszen csapata, látván a furcsa biciklijét, meggyőzte, hogy egy másikkal álljon rajthoz, egy olyannal, amin még soha nem tekert. Obree engedett a nyomásnak.
Bár a világrekordot nem döntötte meg, állított egy újat, más területen, így gratulációk között távozhatott a versenyről, azzal a céllal, hogy újra megpróbálja. A következő 24 órára kibérelte a stadiont.
Egy nappal később, reggel, Obree 5 perccel a második menete előtt érkezett a helyszínre. Éjszaka rengeteg vizet ivott, hogy sokszor felébredjen és megnyújtóztathassa a lábait. Sokan azt hitték, a versenyző nem is jelenik meg az eseményen. Ki hibáztathatta volna? Általában a kerékpárosoknak pár napot pihenniük kell egy világrekord-kísérlet után. Végül azonban mégis megérkezett, az Old Faitful-lal oldalán. 1993. július 17-én a Szárnyas Skót új világrekordot állított 51,595 km/órás sebességével.
A rekord kevesebb, mint két hétig maradt megdöntetlen: július 23-án Chris Boardman, Obreen fő riválisa elérte az 51.8654 km/órát. A versengés még kiélezettebbé vált, amikor Graeme elnyerte Boardmantől a világbajnoki címet. A két ellenfél tisztelte egymást, azonban az UCI nem táplált ilyen érzéseket Obree iránt.
Harc a depresszióval
1994-ben az UCI megváltoztatta a világbajnokság szabályait, ezzel kizárva Obree megszokott versenyzési formáját. Mindez az esemény előtt egy nappal történt. Graeme-nek változtatnia kellett volna az utolsó pillanatban, amire nem volt hajlandó: ugyanúgy tekert, ahogy korábban, és akkor sem állt meg, amikor a piros zászló jelezte, hogy diszkvalifikálták.
A találékony bringás azonban nem hagyta magát: 1995-ben új pozíciót dolgozott ki, mely a Superman nevet kapta. Nem sokkal később az UCI ezt is betiltotta. Ugyanebben az évben újabb csapás érte Graeme-t: bátyja autóbalesetben életét vesztette. Innentől kezdve egyre nehezebben és nehezebben tudott karrierjére koncentrálni. A szárnyas skót nem szárnyalt többé – alkoholizmusba süllyedt, miközben próbált együtt élni a bipoláris zavarral, melyet ekkoriban diagnosztizáltak nála.
Miután hivatalosan is nyugdíjba vonult, a betegség átvette az irányítást élete felett. Hosszú évekbe, rengeteg elfogyasztott alkoholba, két öngyilkossági kísérletbe, terápiába és végül egy memoárba került, hogy újra megtalálja a helyes utat.
2006-ban film készült a könyvből. Öt évvel később Graeme felfedte életének egy nagy titkát: homoszexualitását. Mivel egy konzervatív környezetben nevelkedett, a 70-es évekbeli Skóciában, a nyilvánosság előtt tett vallomás nagy lépés volt számára.
Graeme Obree története nem csak a sportolóként elér sikereiről, hanem a magánélet küzdelmeiről is szól. Ma saját elmondása szerint valamennyit biciklizik, valamennyit ír, és él, ahogy tud.
