Egy videóban, amit szintén a csapat tett közzé, Dumoulin így magyarázta döntését: „Már egy jó ideje, hónapok, sőt talán egy éve azt érzem, hogy nem találom meg a helyem, mint Tom Dumoulin, a kerékpáros” – mondta. „A hatalmas nyomás, ami mindenfelől érkezik, a nagy elvárások… nagyon sok embernek szeretnék megfelelni, de eközben elveszítettem önmagam.”
Nem ez volt az első ilyen eset, 2019-ben a német sprinter Marcel Kittel, aki 14 TdF szakaszt nyert meg, szintén kilépett az élsportból. Ő akkoriban így nyilatkozott: „Ez a döntés egy hosszú folyamat eredménye, mely során sok kérdést feltettem magamnak azzal kapcsolatban, hogy hogyan és hová szeretnék eljutni, mint ember, és mint sportoló, és mi az, ami igazán fontos számomra. Szeretem a kerékpározást, és soha nem múlt el a szenvedélyem ez iránt a gyönyörű sport iránt, de azt is tudom, hogy mit kell feláldoznom a sikerért.”
Hogy jobban megértsük a profi kerékpárosokra nehezedő nyomást és stresszt, a Cycling Weekly nemrég interjút készített a 21 éves Théo Nonnezzel, a francia országos utánpótlás bajnokság 2016-os győztesével, aki harmadik éve volt a Groupama-FDJ Continentale csapatánál, amikor ez év április 12-én kilépett.
„Eljutottam egy pontra, amikor már nem tudtam tovább csinálni” – mondta Nonnez. „Rosszul éreztem magam, amiért nem tartottam be a szerződést, de úgy éreztem, hogy nem lenne fair a srácokkal szemben, ha úgy csinálnék, mintha minden rendben lenne. Ez egy nagyon nehéz sport, akkor is, amikor 100%-on vagy, amikor pedig nem, akkor lehetetlen teljesíteni.”
Amikor csapata bejelentette, hogy távozik, „súlyos mentális egészségügyi problémákkal” magyarázták a döntését, melyet „az edzés okozta stressz váltott ki”.
https://www.instagram.com/p/BZWZR0fh7NV/?utm_source=ig_web_copy_link
Ennél azonban a valódi ok minden bizonnyal bonyolultabb volt. Nonnez elmondta, hogy sokáig gondolkodott, mielőtt elhatározta volna, hogy kilép – és nem bánta meg. Megjegyezte, hogy egyesek ezt kiégésnek nevezhetik, de ez túl egyszerű megfogalmazás. “Inkább sok dolog láncolata volt, ami idáig vezetett.”
Ahogy talán Kittel és Dumoulin számára, neki is nagy megkönnyebbülés volt, hogy végre kifejezhette, mit érez.
„Ördögi körbe kerültem, és nem mertem arról beszélni, hogyan érzem magam” – mondta. „Most már tudom, hogy helyesen tettem, hogy megtörtem ezt a csendet, ki tudja, mi lett volna, ha nem teszem.”
Nonnez elmondta, hogy a helyzet annyira elviselhetetlenné vált, hogy közel állt az idegösszeomláshoz. “Volt, hogy elsírtam magam a biciklin” – mondta. „Ekkor azt mondtam magamban: Théo, mindezt le kell állítanod, változtatnod kell, valami baj van. Ezután tettem egy lépést hátra. Hatalmas támogatást kaptam a csapat orvosi személyzetétől, valamint a rokonaimtól is.”
Amikor beszélt a csapattal a nehézségeiről, azt mondták neki, hogy szánjon néhány hetet arra, hogy átgondolja a dolgokat, és ha nem érzi jól magát, addig ne tekerjen. “Ezt nem tudom eléggé megköszönni a csapatnak” – mondta Nonnez.
A francia utánpótlás bajnokság mellett Nonnez rövid pályafutása során más figyelemre méltó eredményt is elért, köztük az ötöd helyet a Ronde de l’Isard versenyen és a lenyűgöző negyediket a 23 éven aluli Liège-Bastogne-Liège-en. De a sikernek olyan ára volt, amit nem volt képes tovább fizetni.
