Quintana kitartóan gesztikulált és kiabált, amíg a fotósok el nem helyezkedtek, hogy megörökítsék az örökkévalóságnak ezt a pillanatot. De miért ment elöl Egan Bernal, Rigoberto Urán, Sergio Henao és Nairo Quintana? És mi mást tanulhatunk még az idei Tourból?
Kolumbia és Franciaország csapatai nagyobbak, mint bármelyik csapat
Természetesen lehet kedvenc csapatod, de általában maga a kerékpáros miatt szurkolsz egy adott egységnek. Quintana nagy büszkeséggel beszélt Kolumbia első Tour de France győzelméről és hát ki is hibáztathatná ezért? Ugyan a 19-es szakasz sajnos lerövidült, de így is elég hosszúnak bizonyult Bernal számára, hogy sorsdöntő győzelmet zsebeljen be magának. Ezt követően az élmezőnyt végigkisérték a kolumbiai zászlót lengető szurkolók.
Quintana is magasba emelte a zászlót miután hihetetlen diadalt aratott a Col de Galibiert felett a 18. szakaszban, összességében csupán 5:30-cal elmaradva Bernal győztes idejétől. A francia versenyzők is lehagyták a csapataikat, jóval azelőtt a szívszorító pillanat előtt, hogy Pinot-nak be kellett áldoznia magát.
Az Ineos rajong Brailsfordért és fordítva
A versenyzőknek komoly lehetőséget jelent megnyerni a Tourt, ha jó kapcsolatot ápolnak David Brailsforddal. Úgy tűnik, Brailsford nyugodt szívvel hagyja győzni a legerősebb versenyzőt minden évben, ám azt kétlem, hogy a tiszteletet és a bajtársias szellemiséget könnyű volt kivívni.
Geraint Thomas részéről furcsán jött volna le, ha a hierarchia miatt magát helyezte volna előre, látva Bernal formáját, de a 15. szakaszhoz érve Alaphilippe és Thomas is kezdtek elfáradni, ami arra engedett következtetni, hogy Thomas feladata volt a korai erőltetett tekerés, amely Bernalnak több időt biztosított rá, hogy elkapja a formát.
Nem túl meglepő módon, az Ineos csapata folyamatosan biztosította a lehetőséget Brailsford csapatának, hogy továbbra is szabadosan értelmezze a Tourhoz való hozzáállását. Brailsford nyerő szériája kitart majd mindaddig, amíg az élmezőny többi része is alkalmazkodik a türelmes, taktikus stílusához és ahhoz, ahogyan képes a legtöbbet kihozni a képességeiből.
Az élmezőny gyorsabb volt
Bernal ideje átlagban 40.5 km/óra volt a teljes verseny alatt, ami 0,3 km/órával volt gyorsabb, mint Thomas nyertes ideje 2018-ban. Ez nagyban köszönhető a francia versenyző korai agresszív tempójának a Touron, így joggal érdemelte ki Alaphilippe a sárga trikót.
Ugyan a Tourról mindig sokkal több anyag készül, mint ami megjelenik, ám reménykedem benne, hogy előkerül majd valami Nils Politt hajmeresztő ereszkedéséről a 18. szakasznál. A Katusha-Alpecin versenyzője volt az első, aki hivatalosan is megdöntötte a 100 km/órás rekordot elérve a 101,5 km/órás sebességet az út egy olyan szakaszán, ahol a lejtő -7% volt.
Sagan már szeniornak számít
A Cyclistes Professionnels Associés-t (CPA) olyan non-profit szervezetként ismeri el az UCI, amely a versenyzői érdekeit képviseli. Sagan alig palástoltan kritizálta a CPA nyilvánvaló tétlenségét, amely oda vezetett, hogy a verseny szabályai szokatlanul fellazultak. Ám ezt követően ez már nem szokványos verseny volt.
A UCI-nek meg kellett küzdenie a rekord hőséggel, földcsuszamlásokkal, jégesővel és egy hóekével is, ezt mind csupán 4 szakaszon belül. Talán joggal állítható, hogy Sagan mindenki érdekeit védve szólalt fel és mutatott olyan felelősségtudatot, mint egy igazi rangidős versenyző.
