4+1 világrekord a sebesség világából

Szerző: We Love Cycling

 

A legek hajhászása, a határok feszegetése ősidőktől fogva az emberi természet részét képezik, és ez a modern világban, kétkeréken ülve sincs másképp. Legyenek fiatalok vagy öregek, némelyekben oly erőteljesen munkál a versenyszellem saját magukkal – és sokszor megközelítőleg a fizika törvényeivel – szemben, hogy elérnek valami elképesztőt, amiről érdemes később is beszélni, nem csak a rekord felállításakor.

Legnagyobb sebesség sík terepen

Ennek a rekordnak a befutása egy hölgy nevéhez kötődik. Az amerikai Denise Mueller-Korenek a kevés szupersportautó által is nehezen elérhető 295 km/h-s sebességet sikerült elérnie a bonneville-i sós síkságon. A 45 éves nő természetesen nem magától tekert ilyen gyorsan, 160 km/h-ig egy dragster húzta őt maga után, hiszen a (dupla 62/12-es) hajtás áttéteit meg sem tudta volna mozdítani álló helyzetből. Ezek után a speciális gyorsulási autó szélárnyékában tekert fel a világcsúcsot jelentő végsebességig.

Egyórás női világcsúcs

Ebben a kategóriában az olasz Vittoria Bussira lehetünk büszkék. A 31 éves versenyző a mexikói Aguascalientes velodromjában 48.007 kilométert pedálozott egyhuzamban hatvan perc alatt, így 27 méterrel teljesítette túl az amerikai Evelyn Stevens 2016-ban beállított rekordját.

Gyorsulás gyári MTB-vel

Marcus Stöckl nem csak a világkupában is induló MS-Racing MTB-csapat menedzsere, de időről-időre azzal is szórakoztatja magát és a nagyérdeműt, hogy sorozatgyártásban kapható, bármiféle átalakítás nélküli downhill bringán gyorsul közel 100%-os lejtőn. Ezúttal az Atacama sivatagban próbálkozott, és a 9. nekifutásra 11 másodperc alatt 650 métert rongyolt hegynek lefelé, a végén 167 km/h-ra gyorsulva.

Lejtmenet egy másik szinten

Fontos különbség az előzőhöz képest, hogy itt kifejezetten a sebességrekord megdöntése céljából a Mavic karbon aero kerekeket, a Suntour spéci teleszkópot, a Hutchinson pedig a nagy sebességre alkalmas gumikat gyártott a mindenre elszánt Eric Barone-nak. Hősünk a Hautes-Alpes régióban Vars település mellett egy tökéletesen simára gyalult sípályán hajtotta végre az őrült mutatványt, melynek célvonalában 223,3 km/h-s sebességet mértek.

Korelnök

Végül, de nem utolsó sorban szeretnénk még említést tenni az összeállítás legidősebb tagjáról. Minden tiszteletünk az övé, hiszen a 105 éves Robert Marchand-nál 20–30 évvel fiatalabbak gyakran még fel sem tudnak ülni egy biciklire, nemhogy tekernének rajta 14 mérföldet. Az idős, de annál fittebb francia úr a Párizs közelében fekvő aint-Quentin-en-Yvelines velodromban tekert 92 kört. Saját bevallása szerint még gyorsabban is ment volna, csak nem vette észre a figyelmeztetést, hogy már csak tíz perce van hátra. Teljesítményét elismerendő létrehoztak számára egy 105 év fölötti kategóriát, ahol azóta is várja kihívóit.

A 105 éves Robert Marchand a Párizs közelében fekvő aint-Quentin-en-Yvelines velodromban tekert 92 kört