Ez az egész vállalkozás egy őrültség. De tényleg, teljesen őrültség.
Mi visz arra egy 73 éves, átlagos michigani férfit, hogy lemondjon a kényelmesnek és pihentetőnek ígérkező nyugdíjas évekről és inkább nekivágjon a jeges tundrának a világ másik végén? Biciklivel.
Valószínűleg a múlni nem akaró vakmerőséggel teli lelkét hibáztathatjuk.
Ha tehát az Antarktiszon szeretnéd tölteni a szilvesztert, számon veszéllyel kell számolnod, hiszen ebben az időszakban egyik utazási iroda sem vállalja a kockázatot és bizony mindannyian elutasították Al Newman megkeresését. Az Antarktiszon januárban van nyár, ilyenkor a leggyakoribbak a pusztító hóviharok, melyek lehetletlenné teszik a légi közlekedést és hetekre csapdába zárhatják az embert.
Pontosan ezek a veszélyek azok, melyek izgalommal töltik el Newmant. Megőrjítik. Arra késztetik, hogy gyökerestül felfordítsa az életét és útra keljen, hogy a lehető legfurcsább ötletektől vezérelve, a lehető legtöbb erőforrását felhasználja, hiszen a siker mit sem ér a katasztrófa veszélye nélkül. Miért ne tett volna ezúttal is így?
Vagy megérted őt, vagy nem.
„Ha valaki megkérdezi, miért csinálom ezt, egyszerűen nem válaszolok neki. Ha meg kell kérdeznie, akkor úgysem értené meg a választ.” – magyarázza Newman.
Mint minden gyerek, kisfiúként még Newman is bringázott a városban, de ahogy nőtt, egyre inkább elveszítette érdeklődését és más sportok felé fordult. Mégcsak saját biciklije sem volt, amikor egy barátja elhívta Kínába egy biciklitúrára az 1980-as évek elején, amikor kezdett megnyílni az ország kapuja az amerikai turisták előtt.
A túra során nemcsak a világ nyílt ki előtte, hanem egy személyes küldetés kezdetét is jelentette – még ha Newman erre évtizedekkel később is jött rá.
Hiába a nyugdíjas kor, Newman még most is igyekszik körbetekerni a világot. Itt például Afrikában bringázik, 2017-ben.
A legtöbb ember számára nem jön el az a nap, amikor felkel az ágyból és eldönti, hogy betekeri a világot. Newman azonban nem olyan, mint a legtöbb ember. Egy random 2009-es reggelen, egy átlagos hobbibringásként ébredve így szólt a feleségéhez: „Istenem, de szeretném biciklivel bejárni az országot!”
Hogy tesztelje magát gyorsan fel is kerekedett és lenyomott egy 50 mérföldes túrát, hogy megállapítsa: nem, ez nem fog menni.
Ez a kis kudarc azonban nem állította meg: pár hónapon keresztül rendszeresen edzett, májusban pedig csatlakozott egy 49 napos biciklitúrához. A 25 induló létszám a túra végére 9-re csökkent – de Newman köztük volt. Ez alatt az idő alatt 14 államot járt be, és ez nem volt neki elég. Nekiugrott hát a maradék 36-nak.
Innentől kezdve minden lehetőséget megragadott, hogy bringázhasson azokban az államokban, amik még hátravoltak. Nem számított, ha ehhez békés vakációzást vagy egy hegyi túrát kellett megszakítania.
2017-ben végül minden állammal végzett: „mi legyen hát a következő idióta terv?” – kérdezte magától.
Jöhettek hát más kontinensek: 2017-ben már túl volt Kínán, bejárta Amszterdamot, tekert Ausztráliában, az Andokban és persze kipipálta Amerikát. Afrika volt soron. A túra három és fél héten át tartott, 9 másik biciklissel vágott neki és jópár kellemetlenséggel szembenézett: égető hőség, fogvacogtató hideg, könyörtelen viharok és egy kényelmetlen találkozás egy fekete mambával.
„Ha egy ilyen megharap, 30 perced van, mielőtt belehalsz. Felemelkedett a földről és támadni készült. Nagyjából 15 centiméterrel hibázta el.”
Végül egy darabban visszatért Afrikából, és már csak egy kontinens maradt a listán. Oda márpedig tényleg nem mehet.
Antarktika a legelszigeteltebb földrész, méghozzá nem is kicsi: 5,4 milliárd négyzetméteres és borzasztó magányos hely. A hatalmas jégtömb mérsékelten elérhető a turisták számára, és az a néhány iroda, akik expedíciókat szerveznek a kontinensen, nem vállal biciklitúrákat. Newman márcsak tudja. Mindegyiket megkérdezte.
A felszerelését szánkón húzta maga után.
„Minden lehetséges utat megpróbáltam, hogy valaki engedélyezze az utat,” – mesélte – „de mindenhol azt a választ kaptam, hogy ezt lehetetlen megcsinálni. Hivatalos engedélyre volt szükségem, és senki nem adott.”
Úgy tűnt, hogy lassan kifogy a lehetőségekből és a nagy kihívás elbukni látszott. Ekkor jött a képbe az ALE (Antarctic Logistics & Expeditions) szervezet, akik túrák szervezésével foglalkoztak. Newman meglepetésére, a cég igent mondott. „Csak tudd: egyedül fogsz tekerni odakint” – tették hozzá.
Neki azonban nem is volt szüksége társra: a terv újra sínen volt! Cikkünk következő részében elmeséljük sikerült-e végrehajtani.