Ezeket a gyermekeket általában terápiás módszerekkel kezelik, hogy fejlesszék azon készségeiket, amelyek által önállóbbakká válnak és számos olyan tevékenységben vehetnek részt, amelyek a nem autista emberek számára magától értetődőnek számítanak. Ezek a programok általában a játékkészségeket, a tanulási módszereket és az öngondoskodást helyezik fókuszba. Ugyan még széles körben nem használják, de egyre gyakrabban alkalmazzák az autista gyermekek tanulási és fizikai nehézségeinek kezelésére a biciklizés megtanítását.
Az egyensúly- és koordinációs problémák miatt sok autista gyermek sosem tanul meg biciklizni. Azonban egy 2015-ös tanulmány szerint, az autizmussal élő gyermekek fizikai stabilitása jelentősen fejlődött 5 hét rendszeres pedál nélküli biciklin való gyakorlás után.
A tanulmány nyolc, hat és tíz éves kor közötti autista gyermeket vizsgált, akiknek nem volt még semmilyen biciklis tapasztalatuk. Heti háromszor találkoztak egy órára, és átlagosan 15 percet tekertek minden alkalommal, attól függően, meddig bírták. A tanulmány során folyamatosan vizsgálták őket, hogy analizálhassák a változásokat a fizikai képességeikben: vizsgálták a statikus egyensúly megtartását nyitott szemmel, hogy mennyire tudtak instabil felületen nyitott szemmel állni, illetve a négy testsík (homloksík, vízszintes sík, nyílirányú sík, középsík) stabilitását.
A kutatás vezetője, Dr. Andrew Shim, a Briar Cliff University kineziológiai és emberi teljesítménnyel foglalkozó részlegének elnöke szerint: „A stabilitási értékek mind a négy testsíkban jelentősen javultak az 5 hét leforgása alatt.” Hozzátette, hogy ha pedál nélküli biciklin kezdenek tanulni, az „segíthet a sajátos nevelést igénylő gyerekeknek, hogy később áttérhessenek a rendes, kétkerekű biciklire a leesés kockázata vagy pótkerekek használata nélkül.”
Viszont a biciklizés, még pedálok nélkül is, segíthet kezelni az autizmus másfajta tüneteit is.
Amy Heuston, a Dél-Dakota állambeli Rapid Cityben található Central High School egy különleges nevelést igénylő gyerekekkel foglalkozó tanára, 13 STRIDER márkájú pedál nélküli bringát iktatott be a tantervébe. Tapasztalatai szerint a biciklizés az autista gyerekek beszédkészségét, viselkedését és a társadalmi interakcióikat is segített fejleszteni.
A bringázás egy másik formája, amelyet az Egyesült Államokban alkalmaznak autista gyermekek tanítására, a Buddy Bike. A Buddy Bike egy tandem bicikli, amelyet úgy alakítottak ki, hogy a gyermek a felnőtt előtt üljön. A biciklizés ilyen módja megspórol több lépést, és a sikeres bicózáshoz szükséges képességeket számát is csökkenti. Az első ülésen ülőnek is saját kormánya van, hogy úgy érezze, részt vesz a kormányzásban, ám valódi kontroll nélkül, és a pedálozásba is besegíthet.
A Generation Rescue nevű, autizmussal foglalkozó szervezet szerint, ez a mozgásforma fejlesztette az érzékek koordinálását, a mozgatási képességeket, erősítette a gyengébb izomcsoportokat és jótékony hatással volt az egyensúlyérzékre. A gyerekek önbizalmának növeléséhez is hozzájárult, mivel képesek voltak valamire, amire előtte még soha.
Érdekes módon, egy autista saját bevallása szerint is a bringázás az ideális mozgásforma az autisták számára. Patrick McCallisternél 1993-ben diagnosztizálták az Asperger-szindrómát. Egy blogon kifejti, hogy szerinte az autizmus és a biciklizés „kéz a kézben járnak”:
„Mi autisták imádunk mindent, ami pörög-forog” – írja. „Imádjuk a ritmusos tevékenységeket és órákig képesek vagyunk ellenni velük. Nem szeretjük a szemkontaktust. Amikor bringázok, egy autista álomvilágban járok. Az első kerék forgása magával ragadó és megnyugtató számomra. Órákon keresztül ugyanazt a mozgást végzem és rengeteg felgyülemlett stressztől szabadulok meg.”
A biciklizés azzal az autista szokással is jól összeegyeztethető, hogy egy bizonyos tárgyról órákig beszélnek, és ennek itt nagyon jó fogadtatása van, meséli McCallister. „A bringás barátaim másról sem beszélnek csak a kerékpárokról és a biciklizésről, mint én. Amikor köztük vagyok, egy pár óra erejéig mindenki olyan, mint én, és végre nem vagyok csodabogár.”
