Az első olyan eszközért, amely hasonló szerepet töltött be, és halványan hasonlított a ma ismert bringára, 1817-ig kell visszatekinteni. Karl von Drais báró ekkor mutatta meg a nagyközönségnek futógépét, amelynél a két fa kereket egy gerenda kötötte össze, viszont sem pedál, sem lánc nem volt rajta, a bringás a lábaival lökte magát. A német báró egy 15 kilométeres szakaszt nézett ki Mannheim mellett, hogy bizonyítsa gépe rátermettségét, és az utat végül negyed annyi idő alatt tette meg, mint gyalog ment volna. A találmányt később az angolok fejlesztették tovább Dandy Horse néven.
A futóbringa alapjaiban negyven évig nem változott, ekkor viszont két francia, Pierre Michaux és Pierre Lallemen úgy érezte, a Dandy Horse-ból többet is ki lehet hozni. Az első kerék tengelyére hajtókarokat és pedált szereltek, a vázat fáról fémre cserélték, és a könnyebb felszállás érdekében alacsonyabbra húzták a vázat, így viszont egyből fel kellett találni a nyeregcsövet is. Hamarosan megkezdődött a tömeggyártás, a Csontrázó fantázianevű gép később gumikereket és golyóscsapágyakat is kapott.
Mivel ekkor még nem létezett áttétel, a sebesség növelésének egyetlen módja az volt, ha növelték a hajtott első kerék átmérőjét, mivel a nagyobb átmérőjű kerékkel hosszabb utat lehetett megtenni egy pedálfordulattal. Amellett, hogy nőtt a tempó, a nagyobb átmérő miatt a kerék hatékonyabban gördült át az akadályokon, kevésbé rázott, így valamivel kényelmesebb volt vele közlekedni, amennyiben az ember fel tudta küzdeni magát a nyeregbe. Ma többnyire velocipédként hivatkozunk a találmányra, akkoriban nevezték high wheelernek, azaz nagy kerekűnek vagy penny-farthingnak, is. Utóbbi elnevezés onnan származik, hogy a kis és a nagy kerék sokakat a kisebb és nagyobb angol pénzérmékre emlékeztetett. Ennél a változatnál mindenképp meg kell említeni Eugéne Meyert, akihez nem csak a nagykerekű köthető, de ő találta fel a könnyebb és erősebb küllős kereket is.
A nagy kerék jót tett a tempónak és a kényelemnek, de borzasztó veszélyes volt használni, ráadásul lejtőn és emelkedőn különösen megterhelte a bringást. 1885-ben ezekre a problémákra kínált megoldást John Kemp Sterley biztonsági kerékpárja. Itt már két egyforma átmérőjű kerék fölé ült a bringás, a ma is ismert összefordított háromszögekből épült vázra. A gumikat levegővel töltötték, a hajtást lánc vitte a pedáloktól a hátsó kerékig, és szabadonfutós agyat, valamint fékeket alkalmaztak. Sterley találmányát Rovernek nevezte el, és aki az autóiparra gondol, jó nyomon jár, Sterley halála után eleinte motorokkal, majd autókkal bővült a cég kínálata. Bár sokat finomodott és sok szakág igényei szerint specializálódott, most, több mint száz évvel később is ezt hajtjuk.
