Sózott szárított hering, véres steak, cukros vörösbor, töltött galamb, furcsa gyümölcsök és zöldségek, sőt égetett szesz és dohány – ez mind része volt a profi bringások étrendjének valamikor. Voltak persze ekkoriban is szabályok, például nem fogyaszthattak csapvizet, chipset és hat után narancsot sem. Ezeket az alapelveket foglalta össze a „Le Métier”, ami generációról generációra szállt, és csak a belsős körök tudtak létezéséről. Más világ volt akkoriban!
A 19. század végén kezdtek népszerűbbé válni a hosszútávú országúti versenyek, úgymint a Bordeaux-Paris és a Paris-Brest-Paris. Jellemzően egyszerre tekerték le ezeket a távokat, nem voltak szakaszokra osztva, egy ilyen út pedig rengeteg energiát igényelt. A versenyzők azonban ugyanazt ették, mint az átlagemberek, így sokszor még verseny közben is rendes étkezésekkel kellett pótolniuk erejüket.
George Pilkington Mills, az első, 1891-es Bordeaus-Paris győztese például az első étkezési lehetőségnél még leült megenni egy tál levest, a következő pihenőnél már csak gyorsan bekapott egy adag húst, a többi étkezést viszont két keréken bonyolította le, hogy ne veszítsen időt. Innen indult a trend, hogy biciklin is lehet enni. 1903-ban a Tour de France-on már alig álltak meg a résztvevők, az ételeket a zsebükben és táskákban vitték magukkal. Persze még mindig ugyanazokat az ételeket: sajtot, sonkás szendvicset és süteményt.
Steak reggelire
Elsősorban a fehérjebevitelre koncentráltak a verseny előtt, ehhez pedig tökéletes volt a steak-rizs kombó. Az 1909-es Tour nyertese, François Faber hat steaket is elfogyasztott együltő helyében!
A steak hosszú éveken át a profik étrendjének fontos részét képezte. A 80-as években még mindig steak-et vagy borjúhúst fogyasztottak reggelire egy-egy verseny előtt, azonban ekkoriban kezdtek nagyobb figyelmet fordítani az egészséges életmódra. Kiderült, hogy az ember májának nem a legjobb a rengeteg fűszer és szósz, így a legjobb bringások, mint például Fausto Coppi áttért a zöldségekre. Még zöldségturmixot is ivott!
Szex, alkohol és drogok
Habár a szexet megtiltották az edzők a versenyek alatt, az alkohol és a drogok mindennaposak voltak a bringások életében. Egészen 1965-ig, amikor kiadtak egy listát a tiltott szerekről, azonban a tesztelést és a szankcionálást igencsak elhanyagolták. A versenyzők következmények nélkül szeghették meg a szabályokat, és így is tettek. Persze nem mindenki, de igen sokan.
Az alkoholt sokáig azért fogyasztották, hogy elnyomják a nyereg okozta fájdalmat. Később, azért, mert – ma már nehéz elhinni, de így volt – igen kevés lehetőségük volt a hidratációra útközben. A pihenőhelyeken magukhoz vehettek italokat, de a kísérőautók nem vihettek nekik frissítőt. Gyakran előfordult tehát a dehidratáció, sokan azt gondolták, ez még jót is tesz a teljesítménynek. „Kiszáradva gyorsabb” – mondta az ötszörös Tour-bajnok, Jacques Anquetil, aki a létező összes étkezéssel kapcsolatos szabályt áthágta.
A versenyzők az edzések során is keveset ittak, hogy felkészítsék testüket a nehéz körülményekre. Néhány belga sós heringet evett, azt gondolván, ez is segít. Mások alkoholt ittak, mert iszonyatosan szomjasan érkeztek a pihenőhelyekre, és jól esett nekik egy jó pofa sör a csapattársakkal.
Súlycsökkentés
A hiedelem, hogy a hosszú utak előtt sokat kell enni, sokáig kitartott. Mára persze ez megváltozott: a profik úgy számolják a kalóriákat, mint a szupermodellek, hogy a lehető legkevesebb súlyt kelljen cipelniük. A háromszoros Tour-győztes Louison Bobet úgy élt, akár egy szerzetes, hogy ne legyen rajta egy deka fölösleg se. Coppi pedig egy riválisa, Gino Bartali szerint úgy nézett ki meztelenül, mint egy „megnyúzott macska”. Vittorio Adorni szerint a legjobb gyakorlat, amivel súlyt veszíthetsz az, ha két kézzel eltolod magad az asztaltól.
Merckx szintén igyekezett minden szabályt betartani, kivéve egyet: „Szerettem cigarettázni a versenyek alatt. Megnyugtatott.”
