Az tud jó csapattárs lenni, aki képes áldozatot hozni a többség sikeréért, és ez különösen igaz a női kerékpározás világában. Számos versenyen messze nem ideálisak a körülmények. Alacsonyabb a szponzori támogatások mértéke, és könyörtelen az edzések ütemezése is. Ezeknek a nőknek még a sportágon belüli egyenlőtlenséggel kapcsolatos dühüket is el kell nyomni, hogy a közös munkára és a számukra legfontosabb sportra koncentráljanak. Különösen a fiatal kerékpárversenyzők esetén jelenthet nehezen leküzdhető akadályt a csapat működésének kiismerése. A Maaslandster Nemzetközi Női Kerékpáros Csapat két versenyzőjével beszélgettünk arról, mire van szükség a csapatmunkához.
Alázat kell a sikerhez
Amy Hill 23 éves, és lassan egy évtizede professzionális versenyző. A legfontosabb szabályt már nagyon fiatalon megtanulta. Úgy fogalmazott,
„készen kell állnod arra, hogy a vezető kerékpárosért bármit megtegyél, gondolkodás nélkül”
Mivel az országúti versenyzés során a legtöbb taktikai döntés arra vonatkozik, hogy lehet a szélárnyékot minél jobban kihasználni az egész csapat összesített sebességének növelésére, senki sem hajthat az egyéni dicsőségre. A kommunikáció szintén kulcsfontosságú.
Hill magyarázata szerint,
„ha az élre kerülsz, kiabálás nélkül kell tudnod kommunikálni a csapattársaiddal, mert ők csak arra figyelnek, hogy téged segítsenek”.
És ahogy minden esetben, az aranyszabály itt is érvényes:
„azt veszed észre, hogy ahogy te bánsz a csapattársaiddal, ők is úgy bánnak veled”
vallja be őszintén.
Óriási mentális fegyelemre van szükség
A kemény fizikai felkészülés mellett, az ilyen típusú hibátlan kommunikációhoz komoly mentális erőforrások is szükségesek. Bronwyn MacGregor, a Maaslandster egy másik versenyzője a következő fontos tanácsot emelte ki: „fejlesztened kell az agyi képességeidet, hogy biztosan készen állj azokra a hullámhegyekre és – völgyekre, amiket ebben a sportágban nem lehet megúszni”. A csapattársaid nem fognak tudni számítani rád, ha minden bosszantó tényezőn hosszan agyalni fogsz.
A csapattársnak nem kell a barátodnak lennie
Ennek a folyamatnak az is része, hogy elfogadd, nagy valószínűséggel nem lesztek legjobb barátok minden csapattársaddal. A kompromisszumkészség nagyon fontos, és el kell döntened, miről érdemes vitatkozni és miről nem. Különösen, ha olyan csapattagokkal vagy egy fedél alatt, akikkel nehezen jössz ki. Hill magyarázata szerint: „Már sok nehezen kezelhető csapattársam volt az évek során, így rájöttem, hogy bizonyos helyzetekben jobb hallgatni”. Hill elismeri, hogy mivel sok kerékpáros először kerül távol a családjától, amikor egy csapat tagjává válik, fontos, hogy megértőek legyünk: „mindenkit máshogy, más szabályok szerint neveltek”.
Fogadd el, hogy tanító és tanítvány is lehetsz
MacGregor magát „békefenntartóként” jellemzi a csapaton belül, így arra hívta fel a figyelmet, hogy ez az állapot azt is megviseli, aki mindenkinek igyekszik támogatást adni. Ennek ellenére fontos szerinte, hogy lépjünk túl mások puszta elviselésén, hiszen ha egy csapat képes tényleg egységbe forrni, abból tud mindenki a legtöbbet tanulni. MacGregor elmesélte, hogy egyszer egy csapattarásának segített fejleszteni a hegymeneti teljesítményét, amiért cserébe hasznos tanácsokat kapott tőle a sprintszakaszokra vonatkozóan. Ez is azt mutatja meg, hogy egy csapaton belül mindenki segít a másiknak, hogy fejlődjön – nem csak mint sportoló, hanem mint ember is.
© Profimedia, Alamy
Végülis megéri
Amikor arról kérdezzük, segítettek-e neki a csapattársak jobb emberré válni, Hill válasza egyértelmű volt.
„Igen, még azok is, akikkel nehezen jöttem ki. Mindig segítünk egymásnak, és megtanultam, hogy lehet kezelni a különböző személyiségeket.”
MacGregor is helyeselt, és elmondta, hogy a csapatsport legjobb része az, hogy mindenki részesülhet a közös eredményekből.
„Az a legjobb, ha közösen érünk el valamit, és te is érzed, hogy részed volt a sikerben. Sok remek barátot is szereztem, és a csapattagoktól olyan lehetőségeket kaptam, amiket máshogy esélyesem sem lett volna.”
Jó hallani, hogy ezek a hölgyek így össze tudnak csiszolódni. Hill frappáns összegzése szerint: „Van fejlődés a női kerékpározás megítélésében, és egyre javul az esélyegyenlőség is. Azt viszont minden nőnek meg kell értenie, hogy bár ez a változás nem lesz gyors, el fogjuk érni, amit akarunk – sokan akarnak segíteni, és sokan támogatnak minket csendesen.”
