Alessandro Zanardi hihetetlen utazása

Szerző: We Love Cycling

Kevés az olyan sportoló, negyven év felett is folytatja profi karrierjét, különösen ritka ez az olyan férfiak esetén, mint Alessandro Zanardi. Alex pályafutása nagy részét nyitott karosszériájú, együléses versenyautók volánja mögött küzdve töltötte, többek közt a Forma–1-ben. Most az ő történetét ismerhetitek meg.

Zanardiban megvan mindaz, ami kiválóvá tehet egy autóversenyzőt, így például ösztönösen vállalja a felmerülő kockázatokat. Az amerikai CART-versenysorozat utolsó futamán Zanardi azzal kápráztatta el a nézőket, hogy tökéletesen végrehajtotta az előzést a kaliforniai Laguna Seca pálya „dugóhúzónak” hívott éles kanyarjában. Ezt a nyertes manővert a későbbiekben megtiltották, mert túlságosan kockázatosnak bizonyult.

alessandro zanardi we love cycling

Alex Zanardi a CART-bajnokságban versenyez a Ricardo Tormo in Cheste pályán, Valencia közelében

Aztán 2001. szeptemberben a németországi EuroSpeedway Lausitz pályán egy durva karambol részese volt a futam első helyén álló versenyző. Az egyik hátsó rajtmezőről kezdett, és küzdelmesen került a mezőny élére, a rá jellemző emberfeletti harci szellemmel, a csúnya baleset viszont kis híján tönkretette az életét.

Mindkét lába, valamint vérmennyisége 75%-ának elvesztése bárki versenyszellemét elpusztítaná, de Alessandro Zanardi küzdeni akarása túl nagy hőfokon égett ahhoz, hogy ettől kialudjon. Balesete után nem sokkal érdeklődni kezdett a kézzel hajtott kerékpározás iránt. Egy hónap edzést követően már negyedik helyen végzett a 2007-es New York-i Maraton kézi kerékpáros versenyén.

alessandro zanardi we love cycling

Alessandro Pontal közelében, a férfi országúti kerékpáros H5 versenyen, a riói paralimpiai játékokon – 2016. szeptember 15.

Zanardi nevét ma is nagy tisztelettel emlegetik az autóversenyzés világában. 15 évvel tragikus balesete után egyáltalán nem süllyedt a névtelenségbe, és ma is inspirációt nyújt a sportvilágnak, miután a riói paralimpián aranyérmet szerzett.  Szerintünkmindannyiunk számára inspirációt jelenthet.

https://www.instagram.com/p/BkuOU41g4R1/?taken-by=zanardiofficial