A 19. század második felében a bicikli a feminizmus szimbólumát testesítette meg a felső-középosztálybeli, fehér nők számára, akiknek mindig megmondták, mi a kötelességük: otthon maradni, főzni, takarítani, gyereket nevelni. Ezzel szemben a kerékpár lehetőséget biztosított számukra, hogy kimozduljanak otthonról, mozogjanak, és meglátogassanak másokat. Ez nem csupán férjeiket, hanem az egész patriarchális társadalmat megijesztette, mert a nők „ártatlanságának” elvesztését látták benne.
Nyeregben ülni a férfiak szerint túlságosan férfias volt egy rendes nő számára, és számos orvos írt gyógyászati lapokba figyelmeztető cikkeket arról, miként használhatják a nők a kerékpárt önkielégítésre.
A Viktoriánus korban egy orvos ezt írta: A nyereg bármely kerékpár esetében a kívánt módon állítható…ily módon a leány az elülső csúcson vagy a nyeregkápán ülve esetleg kilazítva a feszülő bőrt, hogy egy mély, függőágy-szerű homorulatot formáljon, amely szorosan lefedi az ágyékot és elöl megnyúlva folyamatos súrlódást okoz a csikló és a szeméremajkak környékén. A nyomás növelhető előrehajlással, és az intenzív testmozgás okozta hő is fokozhatja az érzést.
A szexuális szabadságon felül, a kerékpár a szabadság szimbóluma is volt, hiszen lehetővé tette a nők számára, akik férjeikkel ellentétben nem vezethettek, a közlekedést és a bizonyosfokú függetlenedést. Olyan fontos szimbólummá vált, hogy az amerikai női egyenjogúsági aktivista, Susan B. Anthony 1896-ban kijelentette: „Engedjétek meg, hogy elmondjam, mit gondolok a kerékpározásról. Úgy gondolom, többet tett a női egyenjogúság érdekében, mint bármi más a világon. Minden alkalommal örülök, ha egy nőt két keréken látok.
Az úgynevezett Modern Nő mindig kerékpárral járt.
Nem csak a nők voltak az egyetlen társadalmi osztály, akik a kerékpárban a szabadulás lehetőségét látták. A munkásosztály, amely túl szegény volt ahhoz, hogy megengedhessen magának egy autót, most két keréken bejárhatta a várost. Nagy Britanniában ez csak rontott a már alapból torz társadalmi osztályok közötti viszonyokon, hiszen a kerékpár a tömeggyártás előtti időkben, amikor még ritka és drága kényelmi árunak számított a gazdagok státuszszimbóluma volt.
Hogy fenntartsák a társadalmi felsőbbrendűség látszatát, az angliai arisztokrácia egy csoportja elkezdett tricikivel járni, hogy megkülönböztessék magukat a „közönséges” munkásoktól, akik a kétkerekűt preferálták. A tricikli feltehetően méltóságteljesebbnek számított, ugyanis drága volt. A gazdagok és a szakértők tricikli-szövetségeket alapítottak, és kizártak mindenkit, aki nem volt gazdag, vagy szakértő.
A Tricikli Szövetség, amelyet 1882-ben alapítottak a London Society gazdag tagjai, nyomást gyakoroltak a városi kormányzóságokra, hogy a parkokból tiltsák ki a kerékpárokat, mondván: A legtöbb triciklista kívánsága, hogy teljes mértékben válasszák őket el a biciklistáktól, akik szégyent hoznak a szabadidős szórakozásra, míg a királyfiak, hercegnők, hercegek és grófok stb. triciklin járnak. Világosan látható, hogy a triciklisek összességében jobbak, mint a biciklisek.”
Jelenleg Indiában, ahol a szimbólumok mindig is alapvető részét alkották a politikának, a biciklinek jelentős értéke van, különösen a Samajwadi Párt számára. Szavazóbázisa a vidéki és mezőgazdasági állam, Uttar Pradesh, ahol a közlekedés egyik legnépszerűbb eszköze a kerékpár. A párt vezetői gyakran kerékpároznak politikai kampányok idején, bicikliket osztogatva támogatóiknak. A weboldalukon így fogalmaznak: „óriási a jelentősége az átlagember fejlődésében, ezért az átlagember közlekedési eszközét – a kerékpárt tették meg – szimbólumukká.”
A kerékpár végül annyira fontos politikai szimbólummá vált a párt életében, hogy központi szerepe volt egy, a Samajwadi Pártot kormányzó apa és fia közötti, éveken át tartó harcnak. A 2017. január 16-i New York Times szerint: „India választási bizottsága…feloldott egy, az ország két legbefolyásosabb politikus dinasztiáját kettészakító viszálykodást, azáltal, hogy átadta Akhilesh Yadavnak pártja legfontosabb tulajdonát: egy kerékpár képét.”
Az apa átmenetileg kirakta fiát a pártból egy politikai vita miatt. Ezután apa és fia is küzdött a párt és a szimbólum fölötti uralomért. A bizottság a fiú mellett döntött, ugyanis őt támogatta a párt legtöbb törvényhozója, biztosítva számára a szükséges politikai fölényt.
Egy beszédében Akhilesh Yadav elmagyarázta a kerékpár szimbólumának erejét: „ A kerékpár akkor indul el, ha megtalálod az egyensúlyt a pedálozás és a kormányzás között, és úgy érzem, ezzel tanítani akar számunkra valamit. Ha olyan egyensúlyban mozgunk, ahogy kerékpározás közben, sikeresek leszünk az életben.”
