Miért döntöttél úgy, hogy újra versenyezni fogsz?
Az életem egészen máshogyan alakult, mint azt én kigondoltam és elterveztem. Nagyon szerettem volna édesanya lenni és családot alapítani, azonban ez nem teljesült, sőt sajnos az élet a látássérültség mellé, még egy megpróbáltatáson végigvezetett. Bántalmazott nőként kellett új életet kezdenem.
Ebben az új életben, helye lett egy négylábú csodálatos társnak – ő Mokka, a vakvezető kutyám -, és újra a versenyszerű kerékpározásnak is.
Hogy érzed, milyen formában vagy jelenleg? Nehéz a kihagyás után visszatalálni a régi énedhez?
Igyekszem felzárkózni, mind a saját múltbéli teljesítményemhez, mind a látássérült parakerékpáros világmezőnyhöz. A sorstársak jól belehúztak, van hova fejlődni mind fizikailag, mind technikailag. Pilótámmal, Punk Adriennel azon vagyunk, hogy egyénileg és párosként is fejlődjünk és minél több eredményt és pontot tudjunk hozni a magyar parasportnak és magunknak is. Reméljük, egyszer valóra válhatnak az álmaink, mi megteszünk mindent, amit tudunk, együtt.
A 2020-as olimpiára egy baleset miatt nem jutottál ki. Mit gondolsz, két év múlva sikerülhet bekerülni a kvótába?
Igaz, hogy egy lábtörés is nehezítette a régen elmúlt 2018-as évet, azonban több oka is volt annak, hogy akkor befejeztem a sportolást. Nagyon hosszú ideje a legnagyobb álmom, hogy paralimpián versenyezhessek. Én és pilótám is keményen dolgozunk, az edzéseken, a felkészülés alatt és a versenyeken is, hogy ez megvalósuljon, és paralimpikonként élhessem egyszer az életemet.
Nagy gondot fordítasz a szociális érzékenyítő munkádra. Milyen programokkal, projektekkel foglalkozol jelenleg?
A székesfehérvári önkormányzatnál esélyegyenlőségi referensként dolgozom, ami többek között azt is jelenti, hogy általános iskolákban és középiskolákban tartok előadásokat. Sokat működöm közre a Veszprémi Színházzal is, velük szintén szemléletformáló programokon dolgozom.
Bárhova szívesen ellátogatunk Mokkával, hogy meséljünk az életünkről, arról, hogy milyen látássérültként helyt állni az élet minden területén.
A paralimpiára való kijutás mellett sok álmom van párhuzamosan, ilyen a saját egyesület alapítása és a social médiám fejlesztése is.
Idén második divatbemutatóm szervezése áll még előttem, ami, reményeim szerint a februárban tartott „Bennünk is ugyanaz a szív dobog” Valentin napi online divatshownál is nagyobbat fog szólni.
Hogyan tudod összeegyeztetni ezt a sok mindent, amit csinálsz?
Én kevésnek érzem, amit csinálok. Sajnos a velem történt trauma és a Covid sok programot elvett tőlem is, mint sok más embertől. Remélem, a jövő még nagyon sok rohangálást, szervezést és pezsgést tartogat számomra a versenyek és a felkészülés mellett.
Nagyon inspiráló személy vagy sok mindenki számára, nem csak, mint sportoló és nem csak, mint látássérült, hanem, mint ember. Téged ki inspirál?
Bármi és mindenki! A szüleim, a párom és Mokka azok, akik az erőt adják. De inspirál egy sorstárs, egy történet, egy zene. És legfőképp az, hogy – akármilyen nehéz is – kaptuk ezt az életet, menni kell, vállalni a nehézségeket, mert akkor jutunk élményhez és az élmények okoznak mosolyokat. Gyerekkoromban, amikor megkérdezték, mi szeretnék lenni, mindig azt mondtam boldog, ez azóta sem változott!
Boldogan szeretném megmutatni, hogy a mottóm alapján is lehet élni: „Minden ember képes, csak mindenki másképp!”
