A bringás motívumok reneszánsza a divatiparban

Szerző: Adam Marsal

Ezúttal a biciklizés divatra gyakorolt hatásai után kutattunk az interneten. Ki volt a világ legnagyobb divatdiktátora, aki rendületlenül állt a kétkerekű kulisszák mögött? A Rapha márka alapítója? Karl Lagerfeld? Vagy Kim Kardashian?

Simon Mottram

Anno 2001-ben, Mottram úr létrehozta a saját, biciklis szereléseket gyártó márkáját, mivel hiányolta a jó minőségű anyagokat a piacon. A Rapha ma a bringás ipar legfelkapottabb és egyúttal leggyűlöltebb márkái közé is sorolható. A divatdiktátor cégnek nagyon megosztó hatása van a bringás közösségre, két táborra osztva a bicikliseket. Míg az első tábor vagyonokat költ új bringás kiegészítőkre, addig a másik tábor ezért bringás sznobsággal vádolja az előbbit. Mottram úr nem csupán arra vette rá őket, hogy 450 eurót fizessenek ki bringás sortokért és pólókért, de ennek tetejében tavaly el is adta a márkáját a Walmart örökösöknek 200 millió angol fontért, így hát minden jó, ha jó a vége – a divat világában is.

https://www.instagram.com/p/ByXUbJoFNwi/

Ludovica Diligu

A milánói divattervező nagy híve Albert Einstein kijelentésének: „Az élet olyan, mint a kerékpározás. Hogy megtartsd az egyensúlyod, mozgásban kell maradnod.” Így hát a tavalyi kollekcióját egy kétkerekű, mozgó bemutatóvá változtatta. A lelkes bringás és ingázó Ludovica, összeállt a helyi kerékpárgyártó Taurusszal, és színes darabokat tervezett, amelyek illettek az egyedileg gyártott bringáikhoz. Ahelyett, hogy a kifutóra küldte volna őket, az olasz város utcáin kerültek bemutatásra a milánói divathét keretében. A Labo.Art cég alapítója úgy fogalmazott, hogy nem akart egy sokadik bringás márkává válni, és az esemény csupán csak az esztétikáról, a minőségről és a modernitásról szólt, nem elfeledve a hitelességet sem. Nem igazán értünk mi ehhez, ahogy a divathoz sem, tehát úgy értelmeztük az ötletet, hogy csak szórakozásból csinálta. És ez számít igazán.

Biciklis felvonulás a milánói divathéten

Karl Lagerfeld

A valaha volt legnagyobb divattervezők közé tartozik Karl Lagerfeld, akit markáns kijelentéseiről ismerhettünk. Amikor egy alkalommal arról kérdezték, visszaköltözne-e Németországba, azt válaszolta, hogy nem, mivel túl közel van Lengyelországhoz. Nem gondoljuk, hogy abban a helyzetben lennénk, hogy minősítsük sem a kijelentéseit, sem a munkásságát, de ahogy az archívumokban szemezgettünk, egy igen meglepő tényre bukkantunk. A LYCRA nagy rajongójaként olyan szupermodelleket küldött a kifutóra, mint Linda Evangelista, hogy a Chanel 1991-es nyári kollekcióját csillogó dzsekikben és fekete biciklis sortokban vonultassák fel. Idén a biciklis sortok ismét divat jönnek, ahogy az látható a Saint Laurent, az Off-White, a Dion Lee vagy a Dolce & Gabbana kollekcióiban, ám 30 évvel ezelőtt Karl Lagerfeld volt az első tervező, aki divatba hozta a bringás sortokat a kerékpáros közösségeken kívül is. Ez pedig elég menő.

Kim Kardashian

Láttuk már őt számtalan színben pompázó LYCRA rövidnadrágokban, mind ugyanabban az egyetlen, lehengerlő méretben. Ő volt az, akit a divatsajtó felelőssé tett a biciklis sortok újra trendivé válásáért, hasonlóan Karl Lagerfeldhez pár évvel korábbról. Ha összeszámoljuk, hányszor jelent meg spandex szerelésben, könnyen utolérheti Chris Froome, országúti kerékpár versenyzőt is, így vitathatatlanul ő a bringakirálynő, azok között, akik nem kerékpároznak.

Kim Kardashian 2016-ban © Profimedia, Backgrid USA