Harmincéves korában valaki úgy dönt, megtanul gitározni, harmincöt évesen pedig teltházas koncertet ad a Wembley Stadionban. Szerintetek ez nem történhet meg? Hát a kerékpározásban igen, ahogy Isabelle Beckers példája is bizonyítja.
Ez a magas, sugárzó tekintetű belga kerékpáros, aki minden porcikájában topmodell, a harmincat betöltve úgy döntött, országúti kerékpárversenyző lesz. Jelenleg harmincöt éves, a Világkupa versenyein indul, leszerződött egy profi csapathoz és épp nevezni készül a tokiói olimpiára. Tényleg így van, vagy csak nagyot álmodik?
Az az igazság, hogy Isabelle kb. 10 éves korában kezdett el sportolni. Kislányként az atlétika érdekelte nagyon, és minden szabadidejét a stadionban töltötte. Rájött, hogy rövidtávfutóként a 400 méter az ő távja. A mai napig emlékszik, mint mondott neki az első edzője, aki megnyugtatta, hogy ha az edzés fájdalmas volt, akkor a verseny sétagalopp lesz. „Megtanultam, hogy fegyelmezettnek kell lennem” – mondja a ma már 35 éves belga sportolónő, aki a holland határ melletti Bolderberg flamand városból származik.
Magától értetődik, hogy voltak pillanatok, amikor szívesen bejelentette volna, hogy nem megy edzésre, inkább bekuckózik otthon és majszolja a kedvenc csokiját. De a szülei ezt soha nem engedték. „Ha nem követed az edződ által felállított edzési tervet, felhívjuk és elmondjuk neki, hogy nincs értelme tovább veled terveznie” – fenyegette meg apja, Marc és anyja, Mieke. És ez bevált – Isabelle összeszedte magát és újra nekilátott keményen edzeni. Idővel szívóssá vált. Megtanulta, hogy ha el akar érni valamit, azért neki kell megküzdeni.
KRÓNIKUS FÁJDALOM
De az atlétika kegyetlen. Csak kevés sprinter mondhatja magát elég szerencsésnek ahhoz, hogy nem húzódott meg a térdszalagja. A combok hátulján lévő izmok eredendően sérülékenyek és túlerőltetés esetén hajlamosak megrándulni. A huzamosabb megerőltetés krónikus gyulladást okozhat, amiből nehéz felgyógyulni. Minden szezon egyre nehezebb és fájdalmasabb lett Isabelle számára. Mivel sprintelés közben sérülnek igazán a combfeszítő izmok, fokozatosan hosszabb távokra váltott. Előbb 800 métereket futott, majd ráállt a terepfutásra. Tinédzser korában azt gondolta, mindennel elbír, és semmiről nem volt hajlandó lemondani. Imádta a zenét, zenei fesztiválokra járt és bulizni a barátaival. Ezzel párhuzamosan diplomát szerzett és testnevelő tanár lett. A lába sajnos egyre inkább fájt, és Isabelle huszonhét éves korában már azon gondolkozott, hogy valamilyen megoldást kellene találnia a helyzetre.
A barátai már évek óta próbálták rávenni, hogy vegyen egy kerékpárt és tekerjen velük. „Szóval adtam a dolognak egy esélyt” – emlékszik vissza Isabelle. A tanácsukat követve választott bringát, és annyira megszerette a tekerést, hogy ahogy tudott, benevezett a Flandriai körversenyre. Akkoriban látott a tévében egy reklámot, amiben egy cég – edző irányítása mellett – fél Ironmanre, azon belül pedig félmaratonra vállalt felkészítést. De nem vettek fel akárkit – minden jelentkezőnek speciális alkalmassági vizsgán kellett átmennie. Isabelle-t kiválasztották és benevezték a legelső versenyére. Két év után észrevette, hogy a kerékpáros versenyszámban a legjobb, és úgy döntött, továbblép és ezúttal kizárólag a kerékpározásra koncentrál.
MELYIK A LEGNEHEZEBB RÉSZE?
Gyakran kérdezik tőle, hogy mi a különbség a triatlon és a kerékpározás között. „Mindenki úgy gondolja, hogy a triatlon a fáradságosabb és megerőltetőbb a két sport közül, de ez egyáltalán nem így van” – mondja Isabelle, aki 2015-ben a Lotto Soudal Ladies profi csapat tagja lett. Azt mondja, az a triatlon előnye, hogy mindenki megválaszthatja a saját tempóját, és csak azt kell tartania, így elkerülheti a görcsöket. „Országúti kerékpárosként tartanod kell a tempót a többiekkel, különben lemaradsz, és akkor elbúcsúzhatsz a versenytől” – mondja Isabelle, célozva a mezőny végén tekerő Tour de France-versenyzők arcára kiülő szenvedésre. Isabelle egyre keményebben küzdött az előrejutásért, és amikor csak tudott, megmérette magát a versenyeken.
A nyeregben ülve tanulta meg, mit is jelent valójában a profi kerékpározás. Senki nem mondja meg neked az elején, hogy az első néhány versenyen valószínűleg célba sem fogsz érni, mert az tényleg nagyon kemény. „Meg kell tanulnod megfelelően enni és inni is, ellenkező esetben nagy eséllyel elesel, és akkor vége a dalnak. Valamint meg kell tanulnod megfelelően öltözködni is” – teszi hozzá Isabelle. Ez különösen télen fontos – a rajtvonalnál még dideregsz, aztán menet közben meleged lesz. Sokat tanult későbbi barátjától, a Csehországban lakó ausztrál kerékpáros Adam Hansontól. „Adam rengeteg mindent elárult a versenytaktikáról, hogyan kell mozogni a mezőnyben és hogyan kell megfelelően edzeni. Örökké hálás leszek neki, hogy a mentorom volt” – mondja Isabelle.
A PROFI KERÉKPÁROZÁS VISZONTAGSÁGAI
Úgy gondolja, hogy a profi kerékpározásban az a legnehezebb, hogy az embernek tökéletes kondícióban kell magát tartania. Bármikor kiválaszthatnak egy versenyre, akár az utolsó pillanatban is, ami teljesen bevett szokás ebben a sportágban. Úgyhogy soha nem lehetsz eléggé felkészülve. Elég, ha egyszer nem annyira vagy formában, és már harangoztak is neked. „Legközelebb egyszerűen nem válogatnak be” – mondja a belga nő, akinek pályafutása során azzal is be kellett érnie, hogy évekig csapatasszisztens volt. „Ha a többiek beskatulyáznak, nehéz onnan kikerülni” – magyarázza. Úgy gondolja, hogy a kerékpározás olyan, mint a többi sport. „A később kezdőknek sokkal nehezebb, mint azoknak, akik gyerekkoruk óta tekernek, mivel technikában mindig hátrányban lesznek. Ezt a hiányosságot a sokkal több izommunkával kell ellensúlyozni” – magyarázza.
Másik gyenge pontjaként kiemeli, hogy fél a downhilltől. Sík vidékről származik, így keresnie kellett olyan helyeket, ahol gyakorolhatja a hegyi kerékpározást – mondja. Erőssége azonban, hogy tudja, hogyan tartsa a tempót és szívesen feszegeti a saját határait, ami nem mondható el mindenkiről. Született belgaként egy viszonylag ritka erénnyel büszkélkedhet: nem csupán nem tart a macskakőtől, de kifejezetten szereti úgy alakítani útjait, hogy azon tekerjen. Amit a más országokból érkezők az Észak poklaként élnek meg, Isabelle számára napi rutin, ragyogva teljesíti.
Saját bevallása szerint gyakran kapta magát azon, hogy gondolkodóba esett: feladja-e. Különösen, ha valamelyik verseny nem úgy sikerült, ahogy tervezte. „Aztán alszom rá egyet, és csinálom tovább” – mondja Isabelle. Meg kellett tanulnia, hogy az edzés nem áll mindenek felett, és az is fontos, hogy néha kikapcsoljon és hagyja, hogy a teste újra életre keljen. De nem könnyű úgy pihenni, hogy az ember közösségi oldalai hemzsegnek az ellenfelek aznapi edzéséről készült fényképekkel.
ÚJ KIHÍVÁSOK
A sport azt is megtanította neki, hogyan küzdje le a mindennapi élet akadályait. Amikor mások azt mondják, hogy valami nem lehetséges, Isabelle még akkor is azt mondja, hogy dehogynem. Amikor üzletkötőként dolgozott egy egészségügyi vállalatnál, az volt a munkája, hogy orvosokkal találkozzon és termékeket sózzon rájuk. Ha valamelyik orvos távolságtartóan vagy barátságtalanul fogadta, mert nem ismerte vagy nem bízott benne, Isabelle, ahelyett, hogy feladta volna és másnál próbált volna szerencsét, visszatért és megpróbálta más hozzáállással rávenni az üzletre. „Egy új nap egy új lehetőség” – mondja mosolyogva Isabelle. Fontos, hogy a sport mellett legyen az embernek munkája vagy tanuljon, bármilyen területről is legyen szó. „Ha úgy érzed, hogy már nem bírod tovább csinálni, lesz, ahova visszatérsz és az életed nem áll le” – mondja Isabelle.
Jelenleg a pálya-kerékpározásra összpontosít. „Az egyéni és csapat üldözőversenyek nagyon hasonlítanak az időfutamhoz, ami a kedvenc országúti számom” – mondja Isabelle, aki szeretne indulóként kijutni a tokiói olimpiai játékokra. „Tudom, hogy minden ellenem szól, de nem lesz már erre több esélyem” – ismeri be, hozzátéve, hogy mindig is ez volt a gyerekkori álma. „Még ha nem is sikerül, tudni akarom, hogy mindent megtettem érte” – mondja. Elismeri, hogy öt év múlva már nem valószínű, hogy versenyezni fog. De még ha nem is, arra vágyik, hogy kapcsolatban maradjon a bringázással. Később a hegyi-kerékpározásra szeretne koncentrálni, talán blogot írni (hasonlót ahhoz, amelyet jelenleg egy kerékpármárkához készít). Álma, hogy egyszer televíziós sportkommentátor legyen. „Nyitott vagyok mindenre és szeretem az új kihívásokat” – mondja. Amikor meglátjuk a szemében a csillogást, nem nehéz elhinni, hogy meg is fogja valósítani.
