Hegyi és közúti kerékpározás
Mindkettőnek megvan a maga kockázata, elég ha csak a terepviszonyokra gondolunk a hegyi kerékpározás esetén, vagy a közúti biciklistákat leginkább fenyegető veszélyre: a forgalomra.
A hegyi kerékpározás, legyen szó akár annak enduro, terep vagy freeride változatáról, első pillantásra sokkal veszélyesebbnek tűnik, elsősorban a technikailag kihívást jelentő terepviszonyok miatt. Nagyobb eséllyel szenvedhetünk különféle horzsolásos, véraláfutásos, agyrázkódásos vagy zúzódásos sérülést.
A hegyi kerékpározással szemben a közúti kerékpározás, ahol – felfelé és lefelé is egyenesen tekerve – „csak” az útra kell figyelni, biztonságosabb sportnak tűnhet. Az autókkal való ütközéstől eltekintve ott van még az aszfalton való borulás veszélye, ami súlyosabb bőr- és izomzúzódásokkal járhat, mintha földúton vagy az erdőben esnénk el.
Most azonban nézzük meg a dolgot másik megközelítésből.
Milyen hatással vannak a sportok az ember csont- és izomrendszerére?
Hogy megfelelő testtartásban tudjunk ülni a bringán, fontos, hogy az megfelelő méretű legyen, és hogy minden egyes részét a kerékpáros személyes igényeihez igazítsuk. Figyelembe kell venni az esetleges születési rendellenességeket, korábbi sérüléseket vagy gerincfájdalmakat.
A különféle testtartások közötti különbségek miatt az izomcsoportok igénybevétele is eltérő. A közúti kerékpározás leginkább a lábizmot, különösen a combizmot és a vádlit veszi igénybe; a monoton tekerés túlfeszíti az izmokat ezen a területen.
A közúti kerékpározással az a legnagyobb probléma, hogy a kerékpárosok a megfelelő aerodinamikai hatás érdekében folyamatosan előrehajolnak. Ezért ülünk gyakran alacsonyan. Ebben a testtartásban vállunkat megnyújtjuk, hátgerincünket és mellkasunkat belapítjuk, beszűkítve a bordaközi teret. A hasüregi szerveket a mellüregbe préseljük, a rekeszizmot felfelé nyomjuk, ami akadályozza a légzést és megváltoztatja a légzéstechnikánkat. Amikor közúti kerékpáron ülünk, a felsőtest izmai elsődlegesen stabilizációs funkciókat látnak el a láb mozgásához igazodva. Az alacsonyan tartott aerodinamikus testtartásban a közúti kerékpáron hátra kell hajtanunk a fejünket, ha rendesen akarunk látni. A ciklikus mozgás hosszú távon megváltoztatja a nyaki gerincszakasz szerkezetét. A felnőttek hátcsigolyájában a nagyon előregörnyedő ülő testhelyzet a a porckorongok belső, gélszerű központi részét hátrafelé mozdítja el. Ennek tipikus következménye a porckorongsérv: az elcsúszott porckorong összenyomja az ideggyököket, ami fájdalmat okoz. A közúti kerékpározás meghajlítja törzsünket. A gerinc melletti izmoknak nagy erőt kell kifejteniük, és nagy nyomás helyeződik az L5/S1 területre.
A közúti kerékpározás főleg a kilométerekről szól, így minden a lábunktól függ, és az egész felsőtest „le van zárva”, a mozgás a csípőízület felől érkezik. A nyílirányú (szagittális) síkban végzett ciklikus mozgás megfeszíti a záróizmokat, ha viszont a nyeregben ülünk, az kényelmesebb a csípőízületnek, mivel enyhíti a test súlyát. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a funkcionális decentralizáció nincs komoly hatással az alkatunkra.
A hegyi kerékpár nagy előnye a függőlegesebb ülő pozíció. A karok a testhelyzet szerves részét képezik, a felsőtest izmai pedig nagyobb igénybevételt kapnak. Mivel függőlegesebben ülünk, a nyakcsigolya nem feszül annyira. Ebben az esetben azonban gerincünk van veszélyben a rázkódás miatt, amelynek hatása a karjainkon keresztül egészen a nyaki gerincszakaszig eljut. A hegyi kerékpárosok ugyan nem hajolnak annyira előre, de gyakran durva terepen kerékpároznak, a hátcsigolyák sok ütést nyelnek el, ami extrém esetben a porckorongok leválását okozhatja. A hegyi kerékpározás az L5/S1 területre is nyomást fejt ki, de ez kevésbé erős. Felső és alsó testünk izomcsoportjainak igénybevétele hegyi kerékpározás esetében nagyjából egyenletes.
Tehát – legyél akár lelkes közúti kerékpáros vagy elkötelezett hegyi kerékpáros – jegyezd meg, hogy minden más sporthoz hasonlóan a kerékpározásnak is megvannak a maga következményei.
Az én véleményem szerint a közúti kerékpározás megerőltetőbb, mint a hegyi. A hegyi kerékpárosok gyakrabban válthatnak testhelyzetet, és a súlyeloszlás, a nagyobb ízületek helyzete és az izmok mozgása tekintetében is változatosabb. A csont- és izomvázra gyakorolt hatások összességét figyelembe véve testünk számára, a közúti kerékpározás aerodinamikus ülő testtartásához és monoton mozgásához képest ez a jobb. Ezért fontos, hogy a kerékpározás negatív hatásait a túlfeszített izomcsoportok megfelelő nyújtásával vagy kompenzációs gyakorlatokkal enyhítsük, amelyeket majd a következő alkalommal veszünk górcső alá.
