Éppen indulsz Mallorcára, dolgozni vagy pihenni mész?
Is-is, nálunk ez egyben van. Ez egy edzőtábor, jönnek versenyzők, fogok velük edzeni, de viszem a családot is, mert délutánonként, estenként együtt tudunk lenni. A nyári időszakban máshogy nem tudjuk megoldani, hogy mindkettő beleférjen. Mallorca a kedvenc helyünk, bár inkább télen van létjogosultsága, amikor itthon mínuszok vannak, ott akkor is jó az idő. Most a szezon közepén vagyunk, majd augusztusban tudunk lazítani, hiszen akkor nincs minden hétvégén verseny, aztán szeptembertől újraindul a hajtás. A Távol-Keleten akár egész télen is versenyezhetünk.
Mennyit vagy egy évben külföldön?
Volt már olyan év, hogy 150-200 napot külföldön töltöttem, manapság igyekszem kevesebbe beleszorítani. Még így is egész biztosan évi 100 nap fölött vagyok.
Hogy lesz valaki sportolóból edző?
Mindig érdekelt a másik oldala is a sportnak, nem az a versenyző voltam, akinek azt mondták, hogy menj fel kétszer Dobogókőre és jó leszel, tudni akartam, valójában mitől leszek jó. Ekkor jelentek meg új technológiák, wattmérés és hasonlók, bár még csak komolyabb kluboknál. Ezek segítettek eligazodni, hogy ki, hova tud hatékonyan szakosodni, érdekelni kezdett ez a világ. 20-22 évet leversenyeztem, és az elég volt, szögre kellett akasztani a bringát, bár nyilván csak versenyszerűen, továbbra is sokat tekerek. A hegyibringás edzősködés amolyan kényszer volt, hiszen akkor Csömörön még nem voltak jó utak országútizni, meg nem is szívesen vittem volna gyerekeket forgalomba. Ezzel párhuzamosan lendült fel a hegyibringázás világszinten, a szülők is szívesen adták be a gyereküket terepezni, ez nagyjából a 2000-es évek legeleje volt. Azért akartam eleinte gyerekeket edzeni, hogy végigjárjam a szamárlétrát, lássam, miként fejlődnek, mielőtt idősebb sportolókkal kezdek dolgozni.
Van egy autószerelő végzettséged, dolgoztál valaha a szakmában?
Soha, de biciklit sokat szereltem. Megcsináltam az iskolát, leérettségiztem, de utána válogatott sportoló lettem, így a szakma háttérbe szorult. A végzettségeimet már sportolóként szereztem, edzői és egyéb hasonló tanfolyamokat, iskolákat végeztem, így szereztem a képesítéseimet. Magát a szakmát persze nem lehet iskolákban megtanulni, a gyakorlás rengeteget számít, végül sikerült világszínvonalú eredményeket elérni.
Miből látod azt, hogy kiben van meg a potenciál? Milyen a jó alapanyag?
Nem lehet egyértelműen kijelenteni. Vannak, akik sportra termettek, de sajnos sok olyan gyerekkel találkozunk, akik teljesen alkalmatlanok bármilyen sportra. Iskolákba járunk, teszteteket, szűréseket végzünk, igyekszünk megtalálni a tehetséges utánpótlást. Nem csak a szervezetük szempontjából, de fejben is ott kell lenni. Sokszor szembesülünk azzal, hogy a fiatalok a középiskola után abbahagyják a sportot, ezen a ponton válik el, hogy ki az, aki továbbra is hajlandó az egyre fogyatkozó szabadidejét erre fordítani, és ki az, akit másfelé visz az élet. Ma Magyarországon nem leányálom kerékpárosnak lenni, nagyon szűk az a réteg, aki valamilyen szinten ebből megél, jól meg tulajdonképpen senki.
Kit tartasz most itthon igazán erős versenyzőnek?
Van pár közismert név, Dina Marci, a fiam, Valter Attila, vagy Peák Barnabás, aki régóta az első World Tour-os versenyzőnk. Ő most került el a Mitchelton-SCOTT-hoz, iszonyat jó tehetség, kérdés, hogy az a klub mennyire tudja jobbá tenni, mennyivel tud többet kihozni belőle.
Mit gondolsz a hazai sportolók helyzetéről, nehezebb most eredményeket felmutatni, mint akár pár éve?
Az a három gyerek, akit előbb említettem, azért ért el eredményt, mert hitt valamiben, meg akarják mutatni maguknak, a világnak, és ilyenből azért kevés van. Kérdés az, hogy megvan-e az akarat, hogy beletegyék az energiát, amit a sport igényel. Nyilván egy nyugati országban jobbak a lehetőségek, de érdekes, hogy keleti országokban, például a posztszovjet államokban még mindig nagyon népszerű sporttal kitűnni, meg világot látni, esetleg külföldön karriert csinálni.
Mit gondolsz az utánpótlásról?
Nem jelenthető ki az, hogy régen nem volt tömegbázis, mert régen is volt. Némi támogatással egyre több csapat ismerte fel, hogy az utánpótlásba sokat kell fektetnie, és jó néhány klub tud 10-20-25 gyerekkel foglalkozni, akár csapatszinten. A 4-5-6 évvel ezelőtti generáció komoly eredményeket tudott akár nemzetközi szinten is felmutatni, pedig kevesen voltak, ma pedig lényegesen nagyobb a bázis. Bár minőségi javulást egyelőre nem látok, a szakemberek szerint a sok gyerek közül előbb-utóbb elő fognak tűnni a sztárok.
Marad még időd csak úgy biciklizni? Saját örömödre, munka mellett.
Nem nagyon, leginkább olyankor tekerek, amikor edzést tartok, így tulajdonképpen én is edzek. Így tudom magam karbantartani, de ez is hullámzó, mikor, hogy van rá idő. Leginkább a téli időszakban, amíg nincsenek versenyek, olyankor egész jól tudok fejlődni, nekem fontos, hogy edzek az edzősködés mellett. Még mindig abban hiszek, hogy ha élőben ott vagyok a gyerekekkel, több tapasztalatot tudok begyűjteni, meg terepen ugye eleve nem tudom autóval követni a versenyzőt.
Mik a legfőbb célok az idei évre?
Megint elkezdtek szétforgácsolódni az energiáim, például megint érdekel az országútizás, látok is benne lehetőséget. Vannak srácok, akikből jó versenyző lehet, kérdés, hogy a háttér meglesz-e hozzá. Most dolgozom 8-10 versenyzővel, mindnek megvan a maga célja, így ezt nem lehet egy közös pontra kihegyezni. Az éveket, a terveket, az elvárásokat egymásra kell építeni: ha húzol egy vonalat, hogy a versenyző most 350 wattot tud kitekerni, és 500-ig kéne eljutni, akkor kitűzzük célnak, hogy idén 20 wattot kéne fejlődni. Most csak a hasamra ütöttem, mert van, hogy 5 watt a fejlődés, van, hogy 30, meg olyan is előfordul, hogy nem sikerül előrelépni. Ezért mondom inkább azt, hogy maga a fejlődés a cél.
