Ha őszinték akarunk lenni, a pályakerékpár infrastruktúra hiányában egy érdemtelenül sorsára hagyott sportág Magyarországon, de az utóbbi időben mégis hallhattunk szép sikerekről ebből a szakágból. Lovassy Krisztián berlini ezüstjével sporttörténelmet írt, mégha a helyszínen nem is örült ennek az eredménynek. A Hong-Kong-i világkupán is az első tízben végzett, bár ez nem a bírók jóindulatán múlott. Az utánpótlás lehetőségével kapcsolatosan vannak kétségei, a jövőt tekintve azért valamelyest bizakodó.
Tízévesen kezdtél versenyezni. Mi motivált arra, hogy ebbe a szakágba kezdj bele?
Csömörön nőttem fel, mondhatjuk falunak, de igazából nagyközség Budapest mellett. Gyerekkorban itt a gyerekek 90%-a biciklivel megy mindenhova, ezért ez nekem is adott volt. Egyszer rendeztek egy tehetségkutatót a Csömöri Sportnapok keretein belül, amin a korosztályomat megnyertem, és Valter Tibor (aki szervezte magát a tehetségkutatót és akkor még aktív, ráadásul elég jó versenyző volt itthon) kérdezte meg, hogy esetleg lenne-e kedvem ezt komolyabban csinálni. Ő irányított Hazai Gyuri bácsihoz a KSI-be. Innen kezdődött, és azóta is törtlenül nyomom ezt az egészet.
Utóbbiról a hírekben is rendre értesülünk. Biztosan jó okod van rá, hogy azóta sem hagytad abba…
Azért voltak hullámvölgyeim nekem is, de vannak nagyon pozitív részei, mert szinte az egész világot beutaztam a kerékpárnak köszönhetően, szinte az összes országban jártam már. Szeretek kerékpározni, kikapcsol. Ebben nőttem fel, el sem tudnám képzelni kerékpár nélkül az életem.
De mégis, mi a legkülönlegesebb élményed, ami a sportághoz kapcsolódik?
Ami nagyon meghatározó volt, az talán 2009-ben az első UCI kategóriás győzelmem. Ugye volt egy nagyon komoly hullámvölgyem, ott abba is hagytam a kerékpározást egy bő fél évre, sőt, majdnem egy évre. Akkor a semmiből, mikor szinte már úgy volt, hogy teljesen abbahagyom a kerékpározást, kaptam egy ajánlatot a Stubán Feritől (Akkor a magyar országúti kerékpáros válogatott kapitánya. A szerk.), hogy felszabadult egy hely a csapatában a következő (2009-es) évre. 4 hónappal később meg is nyertem az első versenyemet, és akkor eléggé berobbantam a kerékpársportba. Már abban az évben a 4. legeredményesebb elit kerékpáros voltam, úgy, hogy akkor még ugye U23-as voltam.
Két éve Berlinben nagyot mentél. Az ezüstérem megszerzése milyen érzéseket keltett benned?
Inkább negatívat mint pozitívat. Mindenki azt mondta, hogy próbáljam meg úgy felfogni, hogy igazából nyertem egy ezüstöt és ez egy óriási dolog, de amikor tényleg szó szerint egy karnyújtásnyira van az aranyérem, akkor azért… azért mégis csalódás. Meg hát ugye nem azért állok a rajthoz, hogy második, harmadik legyek, hanem azért, hogy nyerjek. Igazából egész életem folyamán ez volt a legnagyobb versenyem, ahol tényleg egy óriási eredményt érhettem volna el azzal, hogyha európabajnok leszek. Utólag belegondolva ez a második hely is jó, meg ahogy telik az idő, azért megszépül, de még mindig ott van bennem, hogy nyerhettem volna.
Viszont azt olvastuk, hogy tavaly év elején sporttörténelmi eredményt értél el: első magyar bringásként nyertél Scratch összetettben. Mesélnél nekünk erről?
Hát szerintem ez nem történt meg amúgy… 😀 Ez egy fals információ volt. Nem tudom, hányadik lettem, a világranglistán voltam nagyon sokáig az első 3-ban, amit ugyancsak mondhatnánk sporttörténelmi pillanatnak. Azért ilyen sem volt még, hogy pontversenyben az ötödik helyen voltam, Scratch-ben pedig a harmadik helyen elég sokáig, de sporttörténelmi valójában maga az ezüstöm volt az EB-ről. Ugye elsőként álltam dobogón nemzeti színekben pályakerékpárban férfiaknál.
De az ugye igaz, hogy a Hong-Kong-i világkupán top10-es eredményt értél el Scratchben? Milyen érzés volt az azt megelőző Omnium szám után csupán fél óra pihenővel tekerni?
Scratch-en igazából papíron kilencedik, de valójában hatodik lettem, csak sajnos a bírók nem voltak a helyzet magaslatán és több órás vitatkozás alakult ki. Nem csak részünkről, mert egyébként a verseny győztese sem az lett, aki valójában nyerte a versenyt. A bírók 2 óra után azt mondták, hogy jó, akkor ők most kiadják ezt az eredménylistát és ez marad. Ezen a listán én kilencedik voltam és egy olyan versenyző volt előttem, akinek körhátránya volt velem szemben a verseny végén, mégis őt írták ki nyolcadikként. Szóval mondhatnánk, hogy a legjobb világkupa eredményemet értem el egy hatodik hellyel, de amúgy nem, mert papíron csak kilencedik lettem…
Az Omnium az mindig sokkal stresszesebb, ott mindig sokkal nagyobb a nyomás, mert ugye az az olimpiai szám, ott kell nagyon helytállni, és ott kell a legtöbb pontot, illetve legjobb eredményeket kihozni magunkból.
A Scratch az meg mindig ilyen rávezető verseny, mert az Omnium előtti napokban szokott lenni és azon általában el szoktam indulni, csak azért, hogy bemelegedjek a következő napokra, és ott mindenféle teher nélkül versenyzek. Scratch-en ugye ezért lett egy EB ezüstöm is, mert nem stresszeltem túl.
Mondhatjuk, hogy ki voltam merülve, ugyanakkor az biztos, hogy be voltam melegedve, mert reggel 11 óta a kerékpáron ültem és a Scratch az meg csak este 9-kor volt. Igazából szerencsésen jött ki, jól éreztem magamat, nagyrészt friss emberekkel mentem, akiknek tényleg a Scratch a fő számuk, úgyhogy ők kicsit stresszesebben versenyeztek én meg csak ”lazán elkerékpározgattam”. Figyeltem a megfelelő támadásokra, a végén indultam, és ebből lett egy jó eredmény.
Hát igen, ennyit számít az, hogy az ember rá van stresszelve valamire, vagy csak szabadon tud versenyezni.
Az autósport történetében is volt még valaki, akinek legendásak voltak a támadásai. A „Sumi” becenevet honnan kaptad? Csak a sporttársak hívnak így?
Gyerekkoromban kaptam a sporttársaktól, mikor elkezdtem pályakerékpározni. Nagy Forma1 és főleg Schumacher rajongó voltam gyerekkoromtól kezdve. Schumacher is nagyon szeretett esőben versenyezni, ezzel én is így voltam. Imádtam és imádom most is az ilyen szélsőséges időjárási körülményeket, amikor mondjuk 5 fok van és szakadó eső. Én akkor élem ki magam igazán. Szóval ez így rámragadt 12 éves korom környékén. Egyre kevesebben szólítanak így egyébként, mert akik elneveztek, azok nagyrészt már nincsenek a kerékpársportban.
Te viszont maradtál, és az olimpiai részvételt meg is örökítetted magadon az ötkarika formájában. Ez mikor készült?
Az Olimpia után volt, mert ugye megszereztem a londoni Olimpiára a kvótát országúton 2011-ben, de nem akartam elkiabálni és előre megcsináltatni a tetoválást, úgyhogy ez az olimpia után történt meg. Biztos, ami biztos megvártam, míg ott leszek a rajtnál. 🙂
Amikor pedig nem a rajtnál állsz, mivel foglalkozol a legszívesebben?
Igazából a kerékpáron kívül nem sok mindenre van időm. Vagy utazok (elég sokat), vagy versenyzek, vagy edzek. Ami kikapcsol az az, ha a feleségemmel meg a kutyáimmal lehetek, de egyébként főzni is szeretek.
Azoknak mit javasolnál, akik mindezek ellenére vagy éppen ezért pályakerékpározásra adnák a fejüket? Egyáltalán szerinted ki az, aki alkalmas erre a sportra?
A pályakerékpározáshoz rengeteg állóképességi munka kell országúton. Az lesz sikeres pályakerékpáros, aki nagyon sokat dolgozik országúton is, és megvan a kellő gyorsasága hozzá, mindemellett pedig jó versenyző.
Kicsit bajban vagyok, mert persze javaslom a pályakerékpárt, csak azért itthon elég szomorú sorsa van. Az infrastruktúra elég hiányos (mondhatjuk, hogy nincs). Van a Millenárison a stadion mellett egy pálya, de az sajnos olyan állapotban van, hogy szinte életveszélyes rajta kerékpározni, ráadásul nyitott is.
Sokat hallunk arról, hogy tervben van Magyarországon egy fedett fapálya építése, ami valószínűleg rohamosan fellendíti majd ezt a jelenlegi helyzetet, ahol most vagyunk. Remélhetőleg megnő majd a pályakerékpárosok száma, fiataloké és idősebbeké egyaránt, ha lesz végre egy fapályánk, ahol télen is lehet tekerni. Pozitív szempont lesz ezen kívül, hogy 9–10 évesen a szülők egy fapályára szívesebben engedik ki bicajozni a gyereket, mint az országútra. Itt a gyerek is biztonságban vannak, illetve a szülő is végig tudja nézni az edzést.
Most is nagyon sok tehetséges kerékpáros van, csak sajnos idő előtt abbahagyják, mert nincsenek meg a megfelelő körülmények hozzá. De egyszer biztos jobb lesz, addig meg akik vannak, viszik a hátukon a kerékpársport ezen szakágát is.
