A Rapha nem rég piacra dobott egy kulacsot, aminek egyik felén a „Csak egy szelet dinnye” szlogen szerepel, másikon pedig ez a történet: „A versenysúly elérésének érdekében, a legenda szerint, Marco Pantani hat órán át tekert étel nélkül. Csak víz volt a gyomrában. Amikor pedig végzett, nem evett mást, csak egy szelet görögdinnyét.”
Csak víz. Semmi más. Aki olvasta Pantani életrajzát, az tudja, hogy nem a gyümölcs hajtotta, hanem az illegális doppingszerek. Ennek ellenére a hősies, önmegtartóztató bringás mítosza fennmaradt, több másikkal együtt, és azóta is nagy károkat okoznak a kerékpáros közösségekben. Arra ösztönöznek bennünket, hogy bálványozzuk az elérhetetlen keménységet, a macsó ideált, és lenézzük azokat a férfiakat, akik elérzékenyülnek, gyengének mutatkoznak, vagy kimutatják, hogy szenvednek.
Ahelyett, hogy keresnénk a fájdalmat és mazochista edzéseket végeznénk, okosabban kell hozzáállnunk a sportoláshoz. A testünk nem gép. Fontos, hogy a mentális és a fizikai erőnk összhangban legyen, ehhez pedig le kell döntenünk azokat a mítoszokat, amik csak utóbbinak kedveznek – vagy annak sem.
1. Aki könnyebb, az gyorsabb is
A kerékpáros kultúra része a vékonyság ünneplése. Ez a könnyűség iránti szerelem átitatja a versenysportot. Nemrégiben a 20 éves Deceuninck – Quick Step versenyző, Remco Evenepoel elmondta, hogy miközben az Il Lombardiában szerzett sérüléséből igyekezett felépülni, annyira aggódott a hízás miatt, hogy szándékosan lefogyott 5 kg-ot. Az előző évben ugyanis csapatfőnöke, Patrick Lefevere „túl kövérnek” nevezte. Evenepoel elismeri, hogy felsőteste már csak csont és bőr. Extrém súlycsökkentő erőfeszítései nem szokatlanok. Jani Brajkovič és Rohan Dennis szintén beszámoltak már táplálkozási zavaraikról, Chris Froome pedig arról, hogy a versenyzők gyakran éheznek.
Az alultápláltság és az üzemanyag-hiány nem teszi jobbá a kerékpárosokat, csak még törékenyebbé az amúgy is törékenyeket. Ha a test éhezik, nem termel elég hormont a megfelelő működéshez. Ennek eredményeképpen a nők menstruációs ciklusa felborul, és mindkét nem nagyobb eséllyel töri csontját, ha felborul. Ez nem sok jót ígér a sportkarrier számára.
2. Az a jó, ha fáj a lábad!
Jens Voigt mantrájára sokan emlékeznek: „Shut up, legs!” – fogjátok be, lábak! Arra ösztönöz, hogy hagyd figyelmen kívül a fájdalmat. A sportolóknak általában magad a fájdalomküszöbük: egy német tanulmány összevetette a profik toleranciaszintjét amatőrökkel. A feladat az volt, hogy tartsák a kezüket jeges vízben, ameddig csak tudják. A nem sportoló emberek átlagosan 96 másodpercig bírták, a sportolók a 3 percen is túljutottak, de még ekkor is csak 6/10-esnek értékelték a fájdalmat.
Ha azonban még ezen felül is elviselik a fájdalmat, az könnyen a kispadra juttathatja őket. Meg kell tudni különböztetni a kényelmetlenséget a valódi fájdalomtól. Utóbbi egy hasznos információ, ami azt jelzi, hogy túlterheljük magunkat és pihennünk kell. A kényelmetlenség ezzel szemben tényleg elviselhető.
3. A fájdalom átmeneti, ha feladod, örökre feladod
Egy másik mantra, ezúttal Lance Armstrong kedvence: A fájdalom átmeneti, de ha feladod, örökre feladod. Két probléma van ezzel. Először is: a fájdalom nem mindig átmeneti, van, hogy krónikus problémává válik, és csak egyre rosszabb lesz, ha figyelmen kívül hagyjuk.
A másik: ritkán segít, ha egy cselekvés negatív következményeire koncentrálunk. Előfordul, hogy a feladás után vissza tudunk térni, erősebben és egészségesen. Sokkal jobb, ha arra összpontosítunk, hogy miért akarunk jól teljesíteni, a pozitívumokra koncentrálva!
4. Majd alszom a sírban!
A munka, a család és a sport között egyensúlyozva sokszor érezzük úgy, hogy nincs elég óra egy napban, és általában az alvás esik először az időhiány áldozatául. Ez pedig nagy hiba. Gareth Mason – a CW Fitness Projekt egyik résztvevője – meg van győződve róla, hogy a teljesítménye azért ugrott meg 2020-ban, mert nem kellett ingáznia a járvány miatt, így két órával többet aludt a megszokottnál.
„A regeneráció a legfontosabb tényezője a fejlődésnek, az alvás pedig az első számú regenerációs módszer. Egy legális doppingszer. Ilyenkor szabadulnak fel a hormonjaink és fejlődnek az izmaink” – magyarázta Jacob Tripper, edző és versenykerékpáros.
„Egy profi sportolónak éjszakánként kilenc vagy tíz óra alvásra is van ideje, és még napközben is szundikál. Egy bizonyos ponton túl nem érdemes többet edzeni, mert az alvás rovására menne, alvás nélkül pedig felesleges.”
5. Eddz keményen vagy menj haza!
Sokszor azzal magyarázzák a versenyzők, ha nem teljesítettek jól, hogy lusták voltak és nem edzettek elég keményen. Tipper szerint gyakran ennek az ellenkezője igaz: sok versenyző túl keményen dolgozik.
A 24 éves Madeline Verdegaal, a Team OnForm versenyzője, és az elmúlt évben változtatta meg gondolkodásmódját.
“Mindig arra biztattak, hogy építsek be könnyebb edzéseket a napirendembe, de végül mindig keményen dolgoztam, vagy nem élveztem a lassú túrákat, mert úgy éreztem, mintha az edzésidőt pazarolnám.”
A versenyző azonban felismerte a problémát, és tudatosan tett ellene. Ennek eredményeként javult az állóképessége, így nemcsak a magasabb intenzitású versenyeken teljesít jól, hanem hosszútávon is.
Nem azt mondjuk, hogy a kerékpározáshoz nem kell keménynek lenni. Ennek a keménységnek azonban célja kell, hogy legyen – és ez nem a macsómítoszokban rejlik. A mentális és a szellemi erőnlétből fakadó tudatosság fejlesztésével képes leszel fizikailag is előrébb jutni, úgy, hogy közben egészséges maradsz.
Forrás: cyclingweekly.com
