37 éves korodig a tájfutás volt sportod, utána bringára ültél. Miért váltottál?
A tájfutás miatt lett egy gerincsérvem, és ezt ugyan megműtötték, próbálkoztam is utána a futással, de a visszatérő problémák miatt szembesülnöm kellett vele, hogy abba kell hagynom. Nyilván, ha ezt csinálod ezer éve, akkor ezt nehezen fogadod el, és mindig néztem a tájfutó versenyek mellett megszervezett tájbringa versenyeket, amiket ugyanúgy bonyolítanak le. Gondoltam, ha már nem futhatok, kipróbálom, mert bringázni mindenki tud, és itt kezdődött minden. A bringán eleinte halál béna voltam, átestem a kormányon és hasonlók, aztán 2007-ben indultam az első maratonomon Szilvásváradon. Utána meg jött mindenféle bringás szakág, mindent kipróbálok, amit tudok.
De mi az a tájbringa?
Ez nem egy klasszikus kerékpáros szakág, inkább a tájékozódási sportokhoz kapcsolódik, még csak nem is a kerékpáros szövetséghez tartozik. Hasonló elven működik, mint a tájfutás, tehát nem csak a fizikum, de a tájékozódási készség is számít.
Meddig tartott, amíg átálltál a futásról a tekerésre? Sokáig tartott elengedni a futást?
A futást teljesen elengedni… (nevet) még szerintem tavaly is volt olyan, hogy megpróbáltam. Elhatároztam, hogy újból futni fogok, de minden alkalom után két nappal már nem bírtam lábra állni. Ott a futócipő, néha felveszem, elmegyek ide-oda, de mostanra tudomásul vettem, hogy nem szabad erőltetni. Van, amikor a tekeréstől is érzem, de bringán abszolút kezelhető a sérv.
Jogi végzettséged van, és az ilyen munka sok időt elvesz. Hogyan fér bele mellette, hogy mégis válogatottként bringázol?
Szerintem alapvetően mindenkinek az fér bele, amit akar. Most konkrétan itt ülök egy hibás teljesítésről felszólító levél felett, tudom, hogy ha délelőtt bringázom, akkor délután, este fogok dolgozni, van, hogy hajnal kettőig. Magam vagyok, nem egy nagy ügyvédi irodában dolgozom, én osztom be, mikor, mit akarok csinálni, persze például a tárgyalások időhöz kötöttek. Szerencsés helyzetben vagyok, mert viszonylag jól tudok gazdálkodni a saját időmmel.
Milyen bringákon mész?
Van enduróm, van hagyományos, merev montim, meg cyclocross gépem, és sárhányós városi bringám is. Az előbbi három mind Giant, a sárhányós meg az ezüstnyíl, tulajdonképpen márkája sincs. Van az a fajta időjárás, amikor sajnálom bármelyik Giantet kivinni, és akkor inkább a sárhányóssal megyek.
Szívesen próbálsz ki új szakágakat, mi az, ami most éppen a leginkább megfogott?
Most az enduró. Főleg azért, mert ezt a párommal együtt tudjuk csinálni. Ő is bringázik, és ugyan nem egy versengő alkat, viszont legalább az enduró versenyeket szereti, és jól is megy neki.
Azért ez itthon nem egy népszerű szakág.
Mi többnyire Szlovéniába járunk, de idén először voltunk Csehországban is, az utóbbi nagyon bejött. Voltunk Sloendurón is, az a közösség miatt az igazi. Jó a hangulata, mindenki ismer mindenkit, olyan kis családias versenysorozat. Meg a Sloenduro futamok teljesíthetőek, ott is van mászás, de nem olyan kemény,és nagyon szép helyeken van. Az enduróban és a tájbringában is azt szeretem, hogy nem tömegrajt van, hanem egyedül vagy, és ez meghatározza az egész verseny hangulatát.
Azt olvastam, kifejezetten kevesen indulnak a korcsoportodban.
Igen, jövőre ötven éves leszek, ez már Master 3 kategória, maratonban, középtávon már nincsenek Master 3-as nénik, csak rövidtávon, cross countryban pedig egyáltalán nincs ilyen kategória. Ott annak örülünk, ha egyáltalán indítanak Master kategóriát, ami harminc évtől a halálig van. Azt is csak akkor indítják, ha van négy nő három különböző egyesülettől.
De a sport a motivációról szól, a megmérettetésről. Amikor kvázi nincsenek ellenfeleid, az nem lelombozó?
Ilyen szempontból különleges helyzetben vagyok, az olimpiai kvótafutás miatt elit kategóriában indulok versenyeken. Jövő májusig még vállaltam, hogy csinálom, mert egyrészt nekem ez már egyrészt baromi megterhelő, másrészt a húszéves lányokkal versenyezni elég durva. Edzek, felkészülök rá, de fizikailag ilyen korban nem tudsz úgy ott lenni a topon, viszont el tudom helyezni magam a mezőnyben, ki tudok tűzni egy cél. Az azért viszont egy kicsit hiányzik, hogy nincs olyan sikerélmény így, mert például eleve tudom, hogy dobogóra nem tudok állni.
A többi versenyző hogy áll hozzád? Inkább felnéznek rád, mint nagy öreg, vagy nem értik, mit keresel még ott?
Volt például a Szilvásvárad maratonon egy lány, akinek szerintem az első éve volt az elit kategóriában. Egymás mellett tekertünk, és azt mondta, én vagyok a példaképe. Nekem ez döbbenet volt, teljesen lefagytam, persze óriási pozitívumnak éltem meg. A cross country versenyeken sokan hívnak anyunak, így szurkolnak, igazából ez jó érzés. Semmi pejoratívat nem érzek emögött, élvezem.
Az élsport elég durván kihasználja a testet fizikailag, mit gondolsz, meddig folytatható még?
Biológiai értelemben szerintem roppant egyénfüggő, mondjuk, ha megnézem a gimnáziumi osztálytársaimat, nincs köztük, aki ilyen aktívan mozogna, de mondjuk egy master eb-n vagy vb-n hetven év felettiek is tekernek. Ez azon múlik, meddig érzed úgy, hogy versenyezni akarsz.
Mik a terveid a közeljövőre?
2020 május végéig tart az olimpiai kvótafutás, addig elvileg még válogatott kerettag vagyok, de inkább már a fiatal versenyzőket versenyeztetjük. Inkább tartalékosként tekintek magamra, ha nagyon szükség van rá, helytállok, amúgy meg örömködöm, akár monti, akár enduró versenyeken. Fontos, hogy az ember ne csak az órát nézze, nem csak az edzés végét kell várni. Élvezni kell, néha körbenézni, kicsit felfogni, hol is tekersz.
