Amikor elindultam az első nagy kerékpáros kirándulásomra – egy 1200 km hosszú túrára a horvát tengerparthoz – csak 200 euró volt a zsebemben és egy pár All Star kosárlabdacipő egy barátom kölcsön-hátizsákjában (amiről nagyon gyorsan kiderült, hogy nem vízálló)! Öt nappal később elértem a partot. Annak ellenére, hogy nem volt tapasztalatom, pénzem, sem ételem, bátor voltam és elszánt, így a kerékpározás iránti szenvedélyem elvezetett az úton.
A következő évben még nagyobb expedícióra indultam – egy 6000 km-es körútra Európán át. Csak ezután, a kölcsönzött kerékpárral megtett túra után kezdtem az írás iránti szeretetemet összekötni a biciklizés irántival. Kiadtam egy könyvet a kalandjaimról, a Marijan’s Path címmel, mely 3000 példányban kelt el.
Legbelül mindig tudtam, hogy látni akarom a világot, hogy kalandor vagyok. Életem nagy részét különböző tájak meghódításával töltöttem szeretett bűntársammal, a biciklimmel. És most készen állok arra, hogy átlépjem a határaim és felállítsak egy Guinness-világrekordot: hogy én legyek az ember, aki a világon leggyorsabban kerülte meg a Földet, vagyis tett meg 29.000 km-et, egy e-bike nyergében. Áttekerek majd az oroszországi Szibérián, a forró Nullarbor sivatagon Ausztráliában, és az egész transz-kanadai autópályán az alaszkai Anchorage-tól a kanadai keleti parton fekvő Halifaxig – ez a rész önmagában 8500 kilométer hosszú. Néha azon gondolkodom, vajon nem őrültem-e meg. De aztán visszatekintek az életemre, és tudom, hogy soha nem bántam meg a megtett utakat.
Amikor fiatalabb koromban a horvátországi egyetemen tanultam, rájöttem, hogy nem akarok diplomát szerezni és egy bankban dolgozni életem végéig; egyszerűen nyugdíjba vonulni, mint mindenki más, akik soha nem éltek igazán. A szüleim remélték, hogy “megfelelő” munkát találok majd, és egy kedves lányt, akit feleségül veszek, letelepedünk és gyerekeket nevelünk. De nekem más terveim voltak. Egy nap kölcsönvettem a bátyám régi biciklijét. 20 km után teljesen kimerültem, alig jutottam el a következő faluba, máris keserűen hívtam fel apámat, hogy jöjjön értem. Ez az első ismeretlen utazás mégis foglyul ejtette a szívemet, a lábamat és a lelkemet. Akkor és ott már tudtam, hogy erre születtem.
2013-ban legújabb bringám hátán indultam útnak. Legemlékezetesebb utunk Nordkappba vezetett, Európa legalacsonyabb pontjára, -22 fokos hidegben. Szintén emlékezetes utazás volt, amikor meghódítottuk az Alpokat, akkor 52 nap alatt 12 kg-ot fogytam, és hipoglikémiával kórházba kerültem! De hamarosan újra a nyeregben terveztem a következő kalandunkat. Később kísérletezni akartam más típusú kerékpárokkal és még nagyobb kihívásokkal is.
Ekkor határoztam el, hogy e-biciklivel indulok egy világkörüli útra. Megszállott lettem. Alig volt szociális életem, napi hat órát edzettem a beltéri traineren. Úsztam és félmaratont futottam Ena-val, a szeretett kutyámmal. Szerettem volna legyőzni életem legnagyobb kerékpáros kihívását a szüleim emlékére, akik annak ellenére, hogy megdöbbentek döntéseimen, soha nem szűntek meg szeretni és támogatni. Súlyos csapás volt, amikor elveszítettem őket. De a kerékpározáshoz hasonlóan az időjárási viszonyok és a táj egyenetlensége ellenére is mindig tovább kell lépni.
Hogy őszinte legyek, a világrekord lehetősége csak egy bónusz volt. Azért indultam útnak, hogy a szüleim büszkék legyenek rám, és köszönetet mondjak minden támogató barátomnak és szeretettemnek, amiért hittek bennem. És végül, hogy tápláljam az ismeretlen utak iránti éhségem. Egyszerűen imádok tekerni.
Hrvoje Jurić Zágrábból indult útnak, az első szakasz Oroszországban, Vladivostokban ért véget. Innen Ausztráliába hajózott, megtett a kontinensen több mint 5000 km-et, majd az Egyesült Államokban folytatta útját. A negyedik, és egyben utolsó szakasz Portugáliából indult és Zágrábban bezárult a kör. 133 nap, 6 óra és 3 perc alatt 29061 km-et tekert le, 4 kontinensen, 20 országon és 12 időzónán át. Élményeiről hamarosan könyvben is olvashattok, de Facebook oldalán is csodás képek mesélik el a kalandjait!
Forrás: giant-bicycles.com
