Biztos veled is előfordult, hogy nem volt kedved felülni a bringára. Milyen kifogásokat találtál ilyenkor?
Alapvetően nem szoktam kifogásokat keresni, mert versenyző vagyok és vállalom az edzések körülményeit, illetve elég motivált vagyok ahhoz, hogy ne akarjam kihagyni a szükséges munkát a céljaim eléréséhez. Persze, én se vagyok szent, az előbbieket már elég érett fejjel gondolom. Gyerekként valamilyen testi bajt találtam ki magamnak: fáj a lábam, hasam, bokám. 🙂
Végül legyőzted ezeket? Hogyan?
Persze. Egyik kifogásom sem tartott tovább egy-egy napnál. A biciklizni akarás és annak szeretete elég könnyen visszarepített a nyeregbe. Viszont nagyon érdekes, hogy abban a pillanatban, amint tiltva lett a biciklizés (rossz idő, sérülés stb.) azonnal menni akartam.
Az általad edzett gyerekek milyen kifogásokat szoktak kitalálni?
Gyerekek, hatalmas fantáziájuk van. Sok mindent hallottam már, kedvencem az volt, mikor nyáron mentem edzést tartani és összefutottam egy kis sráccal, akit akkor már hetek óta nem láttam és kérdeztem, most miért nem jön (biciklin ült akkor is), a válasz eléggé meglepett: “rá kell pihennem a jövő heti angol táborra” 🙂
Szerinted mik lehetnek azok a problémák, amik leginkább visszatartják az embereket a sportolástól?
Nincs elég erős, elég mély motivációjuk. Ez a sportolás dolog nem túl bonyolult. Szeretni kell, akarni és csinálni. Ennyi.
Téged mi motivál?
Szeretnék sikeres versenyző lenni hosszútávon. Tisztában vagyok vele, hogy ehhez mit kell tennem és azt igyekszem is megtenni. Persze, néha történnek olyan dolgok, amik kizökkentenek és reményvesztettnek érzem magam, olyankor segít az, hogy szeretek biciklizni és tudom, ha elmegyek akár csak egy órára, úgy érek vissza, mintha minden gondom megoldódott volna és el sem tudom képzelni, min aggódtam előtte.
Mit üzennél azoknak, akik még nem bicikliznek, miért kezdjék el, hogyan találjanak motivációt, hogyan győzzék le kifogásaikat?
Én azt javasolnám a hatalmas klímaváltozás közepette, hogy kezdjenek el biciklivel közlekedni. Kisebb távokra gondolok, 10-20 km-re. Anyukám éveken keresztül például úgy csinálta, hogy eltekert a vonatállomásig, felrakta a vonatra a biciklit, majd Budapesten belül már nem tömegközlekedett, hanem kétkeréken, kerékpárutakon ment be a munkahelyére. Persze csak akkor, ha ez neki öröm volt. És ez a nagyon fontos! Legyen benne öröm, mert anélkül semmi értelme az egésznek. Rövid az élet, szeretni kell azt, amit csinálunk. 🙂
