Robert „Bobby” Walthour biciklis karrierje az 1890-es évek elején kezdődött, a kerékpáros biztonság felértékelődésével egyidőben (milyen irónikus). A fiatal amerikai küldöncként kezdte, de hamarosan rájött, hogy igazán tehetséges bringás, így 1895-ben amatőr sprinterként versenyezni kezdett. Azonban kiderült, hogy a tehetség nem elég ahhoz, hogy győzzön, így tovább kísérletezett: az akkoriban egyre nagyobb érdeklődésnek örvendő motor-pacing lett a végzete.
Ez a műfaj az adrenalinról és a veszélyről szól. A biciklisek egy motorkerékpár légcsavarszelében tekernek, hihetetlen sebességgel. Bobby mestere lett a sportágnak, 1904-ben kétszeres amerikai bajnokként vágott bele, hogy Európát is meghódítsa.
Két hónap leforgása alatt Bobby 11 versenyt megnyert a 12-ből, amin indult, kiérdemelve ezzel a „Verhetetlen Walthour” becenevet. A győzelmeknek azonban nagy ára volt: 115 varrat, 32 bordatörés, nyolc törött ujj, és 46 kulcscsonttörés. Elég magas árnak tűnik? Nos, Bobby még megfejelte két olyan balesettel, ami után halottnak nyilvánították, hogy aztán mindenkit meglepjen, amikor feltűnt a következő versenyeken.
Bátran mondhatjuk, hogy Bobby igazán szerencsés ember volt. Sok kollégája vesztette életét a közvetlenül előttük haladó motorok kerekei alatt. Walthour azonban az 1920-as évekig versenyzett, ekkor nyugdíjba vonult, és karrierjével együtt szerencséje is véget ért.
Tartalékai nagy részét lefoglalták az első világháború alatt a németek. Egy eldurvult vita miatt fiával megszakadt a kapcsolata, éveken át alig beszéltek. Felesége alkoholizmusa tönkretette házasságukat, egy alkalommal pedig a nő késsel támadt Bobbyra, azzal a szándékkal, hogy megölje. Szerencsére Walthour túlélte a merényletet és beadta a válópert.
A hihetetlen bringás élete hátralévő részét Bostonban töltötte, az életveszélyes helyzetek elkerülték. 1949-ben halt meg, 71 éves korában. Hogy békében élte-e le eseménydús életét? Ezt csak ő tudná megmondani.
