Az egész jól mutatja, hogy valaki szereti a munkáját, ha a műszak végén ott marad, és versenyezni kezd a munkatársakkal. Biztos mindenki látott már favágó versenyt, és Magyarországon is rendeztek már szántó versenyt traktorokkal. A bringás futárverseny tulajdonképpen adja magát, hiszen a futárok között a gyorsaság és pontosság elsődleges szempont, ezek pedig elég jól mérhetőek. Ráadásul elég sok futár hagyományos bringaversenyeken is indul, így a versenyszellem is adott.
Az első futamot 1989-ben Torontóban rendezték meg alleycat néven, és azóta a futárversenyek hagyományosan ezen a néven futnak. Magjuk a közösség, amelyet az adott város futárai alkotnak, és többnyire egyáltalán nem szabályozott keretek között zajlanak: nincsenek kötött versenyszámok, sem kőbevésett szabályok, ahány szervező, annyi elképzelés. A buli-faktor igazán fontos, ahogy sokszor hangsúlyozzák azt is, hogy itt inkább a részvétel a lényeg, például gyakran osztanak díjat az utolsó befutónak.
Körvonalak persze léteznek, az ellenőrzőpontokon áthaladó verseny például közel áll ahhoz, amit a futár egész nap csinál: a rajtnál megadják az első ellenőrzőpont helyét, és a versenyző csak akkor kapja meg a következő célpontot, ha odaért. A kondíción túl a város ismerete a legfontosabb, hiszen a két pont közti leggyorsabb utat a bringásnak kell tudnia. Az ilyen futamokon előfordul az is, hogy a versenyzőknek az ellenőrzőponton valamilyen feladatot kell teljesítenie, ami valamilyen bringás trükktől kezdve egy feles felhajtásáig bármi lehet.
Olyan változat is ismert, ahol a megadják az ellenőrzőpontok helyét, de csak néhány perccel a futam előtt. Így a versenyzőknek van valamennyi ideje kigondolni a legjobb útvonalat. Gyakori még olyan változat is, ahol a pontokat kell gyűjteni, adott állomás érintése előre megadott pontokat ér. Nyilván itt is a helyismeret dönt, hiszen ez alapján lehet eldönteni, melyik pontokat érintve jön össze a legtöbb pont.
A külső szemlélődő csak annyit lát, hogy sok bringás gyülekezik egy parkban vagy téren. Söröznek, sztorizgatnak, nevetnek, nem sok különbözteti meg a verseny elejét egy jó hangulatú klubdélutántól. Aztán befut az első állomás neve, és megindul a hajtás. A díj lehet a versenyzők által összedobott pénz, vagy a következő futam szervezési joga, alapvetően a dicsőség a tét. A 2000-es évek óta a futárversenyek egyre népszerűbbek, kevés olyan nagyváros létezik, ahol ne szerveztek volna ilyet. Az internettel az alleycat kinőtt az undergroundból, már nem csak a futárok kiváltsága, egyes futamokba tulajdonképpen bárki beszállhat, aki bírja kondival és ismeri a várost.
2001-ben Budapesten is szerveztek futár világbajnokságot, több százan álltak rajthoz, még tengerentúli bringások is érkeztek. Hazai vonatkozás még az Alleycat.hu, amely a hazai futárversenyek egyik fő szervezési csatornája volt. Az oldalt a Ninja néven futó futár működtette, és alapvetően mindennel foglalkozott, ami a futárléthez kötődött. Ninja kreatív feladatokkal írta ki a versenyeket: például feltöltött egy fotót, és meg kellett találni, melyik telefonfülkéből készült, az nyert, aki leghamarabb megadta a fülke számát. Kellett rejtett számsort kutatni a Lánchídon, de előfordult már kártyavadászat is egy toronyház sokadik emeletén.
Ez jól mutatja, milyen szerteágazó és kreatív műfajról van szó. Az viszont biztos, hogy nem csak a helyismeretnek és a kondinak tesz jót egy ilyen buli, de a közösségi élet is komoly hajtóerő.
